TÁNCREND NÉLKÜL

Leírás

Lévai Katalin könyve egy női politikus rendhagyó naplója, amely nemcsak a szerző múltjába és gyerekkorába viszi vissza az olvasót, hanem a nemzetközi politikai világ olyan kulisszái közé is, amelyet kívülálló nem ismerhet. Könnyed elbeszélő stílusban, közszereplőtől szokatlanul őszinte hangon mutatja be ezt az univerzumot, amelyről eddig csak súlyos mondatokat olvashattunk.A szerző szociológus, egyetemi tanár, az Esély folyóirat főszerkesztője volt, majd egy váratlan fordulattal az ország első esélyegyenlőségi minisztere lett. Most az Európai Parlament képviselője. A sikeres életpálya mögött azonban kemény küzdelem áll. Lévai Katalin először engedi be az olvasót magánélete rejtett világába, és vállalja azt is, hogy kudarcairól, csalódásairól, butasága történeteiről vallomást tesz. Megírja, hogyan lett miniszter, és hogyan nem lett köztársasági elnök. Ír a szerelmeiről, az anyaság élményéről, a nyugati egyetemeken szerzett tapasztalatairól, a keleti kultúrák iránti vonzalmáról. Egyéni képeket villant fel Pestről, Brüsszelről, Párizsról, Cannes-ról, miközben a nők, az európai kisebbségek, vagy éppen a bevándorlók helyzetét is elemzi. Visszafogott intimitása, olykor felcsillanó humora és sajátos női érzékenysége különös hangulatba ringatja az olvasót, aki egy szokatlan politikus szokatlan könyvét tartja a kezében.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,68 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A HARAG OLYAN, MINT A PÁNCÉL – ÖLELJ MEG!

raktáron

8,36 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

INNES, SHONA-AGÓCS ÍRISZ

Kiadó

PAGONY KIADÓ

TANATOLÓGIA – KORTÁRS KATALÁN DRÁMÁK

raktáron

16,71 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARCELÓ, MARTA, BELBEL, SERGI, YAGO, JOA

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

AZ ÉN WREXHAM-SZTORIM (AZ ÜDV WREXHAMBEN! SOROZAT TITKAI)

raktáron

19,44 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MULLIN, PAUL

Kiadó

G-ADAM KIADÓ

MANCS ŐRJÁRAT – KERESSÜK MEG A PAJTIKAT!

raktáron

12,51 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TÁNCREND NÉLKÜL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5