Jeszenszky Géza a rendszerváltozás egyik koronatanúja. A nemzetközi kapcsolatok történetét 1976-tól tanító egyetemi docens a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja volt, 1989 őszétől vezette annak külügyi bizottságát. Az 1990-es választási győzelmet követően Antall József őt, politikai nézeteit maradéktalanul osztó egykori tanítványát választotta ki a külügyi tárca vezetésére.A szovjet csatlós szerepből a demokratikus világba integrálódásnál is nehezebb volt megvalósítani a kettős célt: jó, lehetőleg baráti viszony az összes szomszédos országgal, ugyanakkor támogatni, előmozdítani a Kárpát-medence magyar kisebbségeinek küzdelmét a jogegyenlőségért és közösségük jövőjéért, annak legbiztosabb eszközéért, az autonómiáért. Ezt a törekvést nevezi a szerző a trianoni trauma orvoslására tett kísérletnek.Jeszenszky Géza könyve az Antall-, majd a Boross-kormány szomszédságpolitikáját és nemzetpolitikáját mutatja be a szerző birtokában lévő dokumentumokra és saját beszédeire, írásaira, feljegyzéseire, emlékeire támaszkodva. Szól az olyan sikerekről, mint a Visegrádi Együttműködés kezdeményezése vagy a történelmi barátság helyreállítása a horvátokkal. Választ ad olyan kérdésekre, hogy volt-e esélye a közép-európai határok megváltozásának, s hogy elrontottuk-e a viszonyt Oroszországgal.A kötet számos tanulsággal szolgál a jelen és a jövő magyar külpolitikája számára.
KISBANDI ÉS A MAFFIA
11,01 € ÁFA-t tartalmazza
KÍSÉRTET! KÍSÉRTET!
13,77 € ÁFA-t tartalmazza
KÍSÉRLET A TRIANONI TRAUMA ORVOSLÁSÁRA
Leírás
Kategóriák: POLITIKA, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
9,60 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
11
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
NEMEZIÓ GONZÁLEZ EGYETEMI TANÁR BESZÉDE A FEKETE-ERDŐ ÁLLATAIHOZ
Értékelés: 0 / 5
raktáron
15,23 € ÁFA-t tartalmazza
AZ IDŐRŐL – NAPTÁRAK, IDŐMÉRÉS, ÓRÁK ÉS ÓRÁSMESTEREK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
20,76 € ÁFA-t tartalmazza
GYEREKJÁTÉK – EGY POZITIV TÖRTÉNET, SOK NEGATÍV TESZTTEL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
8,80 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„KÍSÉRLET A TRIANONI TRAUMA ORVOSLÁSÁRA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.