LÚDAS VAGYOK

`Ebben a könyvben nem a lustán áramló leírás, nem a párbeszédek hosszú lélegzetű dramaturgiája, hanem a figyelem hűvös célkeresztjére ültetett aktuális életjelenség a fontos. A karikatúra nem köntörfalaz. Azonnal és közérthetően felfedi a titkot, amit meglát, mert hiszen a karikatúra is az embert övező nagy titkokból teremti valóságát – általában a (helyzet)komikum vagy a paródia eszközeivel.A humor nyilvánvalóan az ember egyik legsajátságosabb megnyilvánulási formája, sőt, talán nem vetem el a sulykot, ha azt mondom, hogy a tréfálkozás képessége az absztrakt, elvonatkoztató gondolkodás velejárója, az emberi intelligencia egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség talán akkor tette meg legnagyobb ugrását az evolúció lajtorjáján, amikor képessé vált arra, hogy meglássa a dolgok színét és fonákját, s ezzel eljutott a metaforák – hol meghökkentő, hol mulatságos – birodalmába.A karikatúra sem más. Metafora. Úgy mutat fel valamit ebből a világból, hogy közben nem is ezt a világot ábrázolja. Általában kedvesen teszi; nevettet vagy csak elgondolkoztat, s mielőtt észrevennénk, máris elfogadjuk igazát, mert a jól sikerült karikatúrának hinni tudunk, még akkor is, ha saját alávalóságunkról mond lesújtó ítéletet.A jó karikatúrának, persze, a legfontosabb feltétele a jó karikatúrista, aki nemcsak a bennünket körülvevő világ összefüggéseit látja meg, de ismeri lelkünk, észjárásunk legapróbb rezdüléseit is. Nemcsak jó iparos, tehát nemcsak rajzban megnyilatkozó tehetsége meggyőző, hanem jó pszichiáter is, aki tudja, hogy a külvilág ingereire ezerféle válasz adható. Dluhopolszky László (Dluho, újabban Dinka) ilyen karikatúrista…` (Antal János)