SPIRITUÁLIS GYÖKEREINK

Leírás

Mi a sorsodból származó feladatod?Mi dominál: a karma vagy a szabad akarat?Hogyan alakítsd át életed nehézségeit, elakadásait téged támogató erőforrásokká?Ha ismerjük életünk, spiritualitásunk és karmánk kialakulását, saját magunk is tudunk segíteni magunkon – ebben a horoszkópunk is támogathat bennünket.Asztrológusoknak és laikusoknak egyaránt szól a könyv, mely a két szerző több évtizedes asztrológusi, pszichológusi, kineziológusiés családállítói tapasztalatain alapul.A többnyire félelemalapú viselkedésünk helyett ezentúl szeretetalapú megoldásokat találhatunk életünk nehézségeire.A könyv megoldókulcsot kínál az életeseményekhez való hozzáállásunk és szemléletmódunk kiszélesítésével. A benne leírtak segítségével nagyobb önismeretre tehetünk szert, illetve javíthatjuk emberi kapcsolatainkat.„Köszönöm a Spirituális Radix tanáraimnak, Korcsmáros Magdának és János Péternek azt, hogy ma az vagyok, aki. Másnak is azt kívánom,hogy az önbecsapás és a félrenézés helyett vigyünk az életünkbe a lehető legtöbb fényt és szeretetet – úgy, hogy közben tetteink mozgatórugója Isten (és ezáltal embertársaim és önmagam) szeretete.”„A könyvben rátaláltam korábbi párkapcsolati problémáim okaira, amik miatt magamat hibáztattam. Kiderült, hogyezekre nem volt közvetlen ráhatásom, nem tudtam volna rajtuk változtatni, nem követtem el hibákat.Ennek a felismerésnek a következtében le tudtam tenni olyan lelki terheket, amiket eddig cipeltem. Meg tudtam bocsátanimagamnak és másoknak, jobban rálátván a működésükre.”

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,64  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MORZSA / FANNADA

raktáron

10,00  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

C. HTOT, ANOLY

Kiadó

GARBO KÖNYVKIADÓ KFT.

HÁZI PATIKA-ILLÓOLAJOK – GYORS SEGÍTSÉG MINDEN NAPRA

raktáron

8,87  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KETTENRING, MARIA M.

Kiadó

SZIGET KIADÓ BT.

UNIKORNISMENTŐ CSAPAT – SÁRKÁNYOK SZÖKÉSBEN

raktáron

7,01  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GIDWITZ, ADAM – CASEY, JESSE

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

MÚLTUNKRÓL ÉS JELENÜNKRŐL (MÁSODIK, JAVÍTOTT KIADÁS). VÁLOGATOTT INTERJÚK ÉS BE

raktáron

10,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZAKÁLY SÁNDOR

Kiadó

MAGYAR NAPLÓ KIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SPIRITUÁLIS GYÖKEREINK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5