A NAP MAGJA

Leírás

Finn Euszisztokrata Köztársaság, 2013. A nemzet tanult történelmi hibáiból. A társadalmi stabilitás és a közegészségügy ma a legfontosabb értékek. Bármi, ami örömet vagy valamilyen függőséget okoz, szigorúan tilos, beleértve a számítógépet, mobiltelefont, a kávét, valamint az egyik legveszélyesebb drogként számon tartott csilipaprikát is. Egy kivétel: a szex. A nemi élet elosztása a legfontosabb fogyasztási termék. Emiatt a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. E célból a kormányzati tudományos testület egy új emberi alfajt hozott létre, amely mindig alázatos, befogadó és odaadó. Korábban ezeket az élőlényeket nőknek hívták.A szép, termékeny, ám buta eloikkal ellentétben a morlock kategóriába sorolt nőnemű egyedek okosak, érdeklődők. Éppen ezért már kora gyermekkorban sterilizálják őket, alantas munkákat végeztetnek velük, és elnézik nekik, hogy tudományos vagy ismeretterjesztő műveket olvasnak.Johanna Sinisalo, a finn weird irodalom kiemelkedő alakjának alternatív történelmi regénye szellemes és lenyűgöző társadalmi polémia, középpontjában egy fiatal lánnyal, aki eltűnt testvére után nyomoz, miközben egyre inkább az illegális csilipaprika hatása alá kerül egy olyan világban, ahol a szeretet, a szex és a szabad akarat mind az állam irányítása alatt állnak.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,05 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MINNA ÉS RÓKA – PAKOLÓS MESÉK

raktáron

9,70 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÉSZÖLY ÁGNES

Kiadó

MÓRA KIADÓ

ÖRÖMKÖNYV – VÁRJ, MÍG AZ ANGYALOK SÚGNAK!

raktáron

19,19 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÜLLER PÉTER

Kiadó

RIVALDAFÉNY 64 KFT

KÖTŐDŐ NEVELÉS 2. – CSAK SEMMI KAPKODÁS (5 ÉS 10 ÉVES KOR KÖZÖTT)

raktáron

13,82 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRAF, DANIELLE – SEIDE, KATJA

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

ÁTMENET – ZARÁNDOKTAPASZTALATOK

raktáron

7,66 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÉRECZ IMRE – TÓTH BRÚNÓ

Kiadó

BENCÉS KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A NAP MAGJA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5