TENGERLAKÓ

Leírás

Izsó Zita 1986-ban született Budapesten. Írásait többek között az Alföld, a Kortárs, a Magyar Napló, az Élet és Irodalom, az Ex Symposion, a Hitel, a Kalligram, a kolozsvári Helikon, az Irodalmi Jelen és a Prae fogadta el.Ez az első kötete.G. István László a Tengerlakóról:"A tengerlakó egyszerre túlvilági és evilági lény: „vízen jár, de megsüllyed a föld a talpa alatt”. Látomásai, szögletes kijelentései nem kíméletesek – sem a drámai térben megjelenő másikkal, sem a lírai térben megjelenő énnel. A mondatok szomjúságot hagynak maguk után – az olvasó rögtön újabb és újabb versekhez lapoz. Emlékezetes kijelentések akaszkodnak rögtön rá, mint a bogáncs: a fogyasztói világ infantilizmusáról: „nagykorú felnőttek helyett / sok lejárt szavatosságú gyerek”, az önkép misztériumáról: „az ember végül is önmagát is csak bérli”, vagy a fiatal felnőttlét szorongásairól: a „szülők sírni hagyják a gyereket, hogy megszokja, nincsenek istenek”. A képek meghökkentőek, merészek. A vers még sokszor önfeledten köti a megtalált és kifejtett hasonlat-szalagokat csokorba, villódznak a szellemes, szemléletes analógiák, mint a víztükör felszínén a fény. Aztán egyszerre megállunk: a szöveg lehiggad, a drámai kontúr letisztul, a kijelentés „gyorsan mélyül, mint egy túl sokat / látott gyermek szeme”. Ezek az igazán ígéretes pillanatok. Mert azt sejtetik, hogy erre az első kötetre érdemes lesz odafigyelnünk. A nyugtalanság nem önmagáért való, öngerjesztően keresett lírai idegesség, a beszédben valódi „kényszerleszállást végző imák” forognak. A bűntudat emlékezetes képeket hagy kimondásában a világra: mint aki „ismeretlen katona sírjáról fejfát lopott”."

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

4,46 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KÖSZ, HOGY…

raktáron

8,51 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WALLACH, TOMMY

Kiadó

GABO / TALENTUM

ÁTOKSORI KÍSÉRTETEK – AZ ANTIKRISZTUS ÉS A PÁSZTOROK (XIV.)

raktáron

15,83 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WASS ALBERT

Kiadó

ERDÉLYI SZALON KFT.

VÁMPÍRTÜNDÉR – HOLDAS HANNA BALETTOZIK

raktáron

7,54 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MUNCASTER, HARRIET

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

FELFEDEZÉSEK – KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK KÍVÁNCSI

raktáron

16,71 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TENGERLAKÓ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5