A MIKULÁS RAKÉTÁJA

Hamisítatlan vajdasági táj, háború és háború, egy ország leépülésének éles pillanatképei, szertefoszló jugoszláv álom. Ha a felsorolt összetevők közül bármelyikkel találkozott már az olvasó korábbi irodalmi kalandozásai során, akkor otthonosan fog mozogni Tóbiás Krisztián legújabb verseskötetében is. A Mikulás rakétája tulajdonképpen egy hosszúvers – hömpölygő, meditatív szövegfolyam, amely minden porcikájában él, folyamatosan pulzál, a másodperc tört részéig sem hagyja lankadni a figyelmet, játszik velünk, bevisz a csalitosba, hogy azután még ha akarnánk, sem tudnánk kijönni belőle. És már a kezdetektől világos számunkra, mi ennek az írásművészetnek a tétje: megérteni a múltat, a helyére rakni egy felrobbant világ tégláit, helyrekalapálni a múlt horpadásait. Persze felvetődhet a kérdés, hogy mi ennek értelme? A könyv a következő választ adja: "ha a mennybe / a csillagok közé akarunk menni / óhatatlan / kivédhetetlen / mindig van mit helyrekalapálni". A hajdani egész rekonstruálásának, a múlt homályába vesző gyermekkor újrateremtésének egy rendkívül tehetséges grafikus, Turi Lilla adott színeket és formát.