TIVÁN – IFJÚSÁGI TÖRTÉNELMI REGÉNY

Leírás

A József Attila-díjas Kelemen Erzsébet történelmi ifjúsági regénye, a Tiván a honfoglalás korában játszódik, s lebilincselő cselekményességgel és mozgalmassággal eleveníti fel a Kárpát-medencében letelepedő ősi magyarok színes, kalandos élet- és hitvilágát, a samanisztikus táltoshitről a keresztény vallásra áttérés temérdek nehézséggel, vívódással, olykor tragikus konfliktussal járó időszakát. A Taksony és Géza fejedelem uralkodása alatt, a Jutas vezér fennhatóságához tartozó mocsaras, lápos Bodrogközben zajló események érzékletesen láttatják harcias (fiatal íjászokat, kopjavetőket, kardforgatókat felvonultató) népünk mindennapjait, fordulatos hadakozásait és mélyen gyökerező hagyományait. Ennek a tájhazának a kitűnő, avatott néprajztudósa, Nagy Géza szerint is remek – s az ifjúság számára különösen izgalmas és tanulságos – tablóját festi fel a mű honszerző elődeink változatos küzdelmeinek, élénken és összetetten járulva hozzá nemzeti önismeretünk megerősítéséhez. S önazonosságunk messzi történeti távlatokba visszanyúló keresésével igazolva, hogy „környezetünk megbecsülése, jelenünk és jövőnk építése csak úgy lehetséges, ha tudjuk, hogy honnan jöttünk, milyen gyökerek kapcsolnak bennünket múltunkhoz.” Méltán keltette fel a szélesebb olvasóközönség figyelmét ez a millecentenáris évfordulón országos pályadíjat nyert, érettségi tételként is számon tartott, s immár ötödik kiadásához érkezett (mert eddig 1997-ben, 1998-ban, 2001-ben, 2012-ben megjelent) regény: magyar és keresztény önszemléletünket, identitásunkat gazdagítva és tovább szilárdítva.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,03 € ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SUGALMAZÓK – A TARTOMÁNY PUSZTULÁSA

raktáron

10,51 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DAFKO, Z.B.

Kiadó

DR. KOTÁSZ KÖNYVKIADÓ

PAPÍRBABÁK – AVAGY LEHET-E KÉT HAZÁD?

raktáron

15,24 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HAVAS JULI

Kiadó

OPEN BOOKS

MÚLT IDŐ – A 23. JACK REACHER-KRIMI

raktáron

13,86 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHILD, LEE

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

MAKTUB

raktáron

11,96 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COELHO, PAULO

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TIVÁN – IFJÚSÁGI TÖRTÉNELMI REGÉNY” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5