ÁLOM ÉS KARNEVÁL – WEÖRES SÁNDOR SZUBJEKTUM – ÉS NYELV-FELFOGÁSÁRÓL

„Jó; de ha többre vágyol, legyél személy-fölötti” – írja Weöres Sándor Ars poeticájában, és valóban, szinte egész életműve a személyesség felszámolásának különböző irányú kísérleteit foglalja magába, a zeneiséggel folytatott játékoktól a költői maszkok sokaságáig, a mítoszi hosszúversek polifonikusságától a posztmodern intertextualitásig. A tanulmánykötet feltérképezi ennek a sokirányú kísérletezésnek a változatait, szubjektum- és nyelvszemléleti hátterét, és a már feltárt előzmények mellett felveti Kosztolányi költészetével, látásmódjával való rokonságát. A kutatások alapvetően két irányt jelölnek ki: a karneváli világfelfogás, a maszkos identitásjátékok vizsgálatát és a személyiséget feloldó, a „belső végtelenbe” vezető álom témájának, motívumainak és beszédmódjának megteremtésére irányuló kísérletek elemzését. A karneváliság kérdését Weöres költészetének groteszk motívumai és szerepjátszó hajlama egyaránt felveti. Ugyanakkor mindez csak tünete az egész világlátást átható: a viszonylagosság, az individuumon, az egyéni létezésen túllépő „össznépi” szemlélet megjelenésének. A kérdés annál is inkább releváns, mert Weöres pályájának további alakulása, a posztmodern felé vett fordulata, illetve életművének újabb értelmezései is egyre gyakrabban hivatkoznak előzményként Weöres költészetének karneválian groteszk vonásaira. Az álom képi világának versbéli megteremtése ugyancsak összefügg egy speciális szubjektivitásélmény megformálásának kísérletével: olyan beszédmódok kialakításával, amelyek nem az álomról, hanem az álomból szólnak.