BELLA

Leírás

Bella, a fiatal színésznő Londonban épít új életet magának, de vőlegénye, a brit felső osztály ifjú örököse a csillogással, a virágcsokrokkal és az ígéretekkel együtt sem tudja megadni a lánynak azt a szenvedélyt és azokat az érzelmeket, amikre vágyik. Bella mégis úgy érzi, a gazdag arisztokrata család védelmet fog tudni neki nyújtani múltja sötét emlékei és felbukkanó árnyai ellen. Az érzelmi függés azonban nem vetkőzhető le pusztán azzal, hogy elmenekülünk előle… Ráadásul nem is mindenki akarja, hogy bekerüljön a családba: a cinikus, manipulatív, mégis végtelenül vonzó unokatestvér, akinek a tekintetében veszély és vágy keveredik, mindent megtesz, hogy holmi kis színésznőcske ne férkőzhessen be a köreikbe. A férfit dél-amerikai, vérrel és bűnnel átszőtt múltja sem arra predesztinálja, hogy igazi érzelmeket ébresszen, Bellával való összecsapásai mégis izzanak a szenvedélytől – és nem is múlnak el nyomtalanul.A nemrég elhunyt Jilly Cooper, a műfaj egyik nagyasszonya a rá jellemző intenzitással mesél nemcsak a színházi öltözőkben és brit kastélyokban előforduló intrikákról és tiltott érzelmekről, de a szenvedélyeket egy váratlan fordulattal színezi és teszi még izgalmasabbá. A luxus világa után a túlélés lesz a cél, ami megmutatja azt is, hogyan születhet szerelem az ellenségek között, és hogyan válik a fenyegető vágy megváltássá.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,93 € ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MUNKAIDŐ-NYILVÁNTARTÁS

raktáron

31,53 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. MÁRIÁS ATTILA

Kiadó

MUNKAÜGYI AKADÉMIA BT.

KIS BÉKA NAGY GONDOLATAI AZ ÖNGONDOSKODÁSRÓL

raktáron

9,13 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

EEQUAY, MAYBELL

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

AZ ÉV NOVELLÁI 2023

raktáron

11,15 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MAGYAR NAPLÓ KIADÓ KFT.

TERMÉKENY ÖREGKOR

raktáron

16,97 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VARSÁS FRIGYES MIHÁLY

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BELLA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5