EGYSZER MEGÉRKEZEL TE IS – VERSEK

Ez a kötet nem egyetlen hangon szól, mégis egységes vi-lágot teremt. A. Túri Zsuzsa versei egyszerre személyesvallomások és egyetemes tapasztalatok lenyomatai: az életés halál, az anyaság és veszteség, a szerelem és elmúlás,a hit és kétely egymásba fonódó, sokszor egymást kioltó,máskor egymást felerősítő erőterében születnek meg.A kötet egyik legmélyebb szervezőelve az anyaságtapasztalata. Nem idealizált, hanem nyers, testi és lelkivalóságában. Az „Ima lányomért” és az „Új stabat mater”fájdalma nemcsak egyéni sors, hanem archetípus: az életetadó test kiszolgáltatottsága, az önfeláldozás határai, ésaz a kérdés, amelyre nincs válasz: hogyan lehet túlélni azt,ami túlélhetetlen. Az anya itt egyszerre teremtő és szenvedőlény, aki az élet körforgásának legmélyebb rétegéhez kap-csolódik, még akkor is, amikor ez a kapcsolat szétszakadnilátszik.A hiány és a gyász a kötet másik meghatározó rétege.A halottak nem távoznak: jelen vannak a nyelvben, a tájban,az emlékezetben, sőt a testben is. A versek nem lezárjáka veszteséget, hanem együtt élnek vele. A búcsú elmarad,a gyász ciklikus, visszatérő tapasztalat („Lesz még halottaknapja”), amely újra és újra átírja a jelen idejét. A halál nempont, hanem állapot.Ezzel párhuzamosan a kötetben folyamatosan jelen vanaz Isten, az értelem és a rend keresése. A hit azonbannem stabil kapaszkodó, hanem törékeny, sokszor elveszí-tett, majd újra megtalált lehetőség. A „kihullik Isten” ra-dikális kijelentése ugyanabból a tapasztalatból fakad, mintMíg mulatnak zavartalan,mámoros arcuk ma még üde.Nem vagyok én boldogtalanCsak idegesít a sok hülyeigazságok kimondása egyben a legnagyobb kiszolgálta-tottság.A természet képei végigkísérik a kötetet, de nem dísz-letként, hanem a belső állapotok tükreként. Az évszakok,a köd, az eső, a hó, a növények és állatok mind a létezésmélyebb rendjére utalnak. A világ nem közömbös háttér,hanem élő, reagáló közeg, amelyben az emberi sors bele-íródik egy nagyobb, ősi ciklusba.A kötet végső kérdése talán nem az, hogy van-e válasza szenvedésre, hanem az, hogy lehetséges-e megérkezni.Nem egy helyre, hanem egy állapotba: ahol a veszteségmár nem pusztít, hanem beépül; ahol a kérdések nemszűnnek meg, de elcsendesednek; ahol a lét töredezettségemégis egésszé rendeződik.Ez a megérkezés nem látványos, nem végleges, és nemmindenki számára egyformán hozzáférhető. De a kötetversei azt sugallják: létezik. Ott van a csendben, az emlé-kezésben, a szeretet maradványaiban, és abban a makacs,újra és újra feléledő reményben, hogy a sötétség után va-lóban megszületik a fény.És talán ez a költészet legnagyobb tétje: nem feloldania fájdalmat, hanem formát adni neki, hogy elviselhetővéváljon.Mert egyszer – ahogy a kötet címadó ígérete mondja –mindannyian megérkezünk.