ARANYSÁRKÁNY – KÖTELEZŐK MÉRTÉKKEL –

A legtöbb emlékét két oldalról látta ő, a színén és a fonákján is, meghatódott és mosolygott a múlton. Ezen a tanár- és diákmítoszon csak sírni tud. Sír, amíg írja, egyre sír. Öregedő apjára gondol, diáktársaira és önmagára, és ezen a múlton zokog akkor is, amikor Ádám fia, tíz évvel később, a nyolcadik osztály végeztével, diáktársaival végigballag a piarista gimnázium lépcsősorán, s ő az előcsarnok egy sötét zugából nézi őt fuldokló fájdalommal. (Kosztolányi Dezsőné)