ÁRNYÉK/HÁBORÚ

A József Attila-díjas költő új kötetének kulcsmotívuma a háború, hiszen a világban jelenleg is több kisebb-nagyobb háború zajlik, ezért a téma a kortárs líra számára is sajnos aktuálisabb, mint valaha. A 21. századi poszthumán világban írt háborús költészet több szempontból is eltér a korábbi korszakok háborús lírájától. Miközben a háború tapasztalata alapvetően még mindig traumatikus, az emberi test és tudat, a technológia, valamint az identitás kérdései új fénytörésbe helyezik ezt a hagyományos témát. Hiszen az emberi test ma már nem feltétlenül elsődleges tapasztalati forrás. A drónháborúk, a kiberhadviselés, a távirányított pusztítás elidegenítik a katonát a fizikai harc közvetlen brutalitásától. A lírai én nézőpontja elsődlegesen, de töredékesen és csak részben kimondva egy fiatal, besorozott katona útja a kiképzéstől az első csatáig és az első harctéri emberölésig, amelynek során a lírai beszélő át- és újragondolja, mi teszi az embert emberré, ember-e még egyáltalán, ha már nem kérdez és nem gondolkodik, hanem csak a puszta túlélési rutin vezérli, és parancsra habozás nélkül képes más emberek életét elvenni. A poszthumán háborús líra nyilván nem kerülheti meg az alábbi kérdéseket sem: ki harcol és ki szenvedi el a harcot; ki a felelős a bármelyik harcoló fél oldalán meghaló emberek haláláért, és felment-e például a felelősség alól, ha a pusztítást inkább technikai eszközök végzik, mint emberek? E rövid, töredékes versek súlyát azonban nem elsősorban az adja, amit kimondanak, hanem talán éppen az, amit elhallgatnak. (Zsávolya Zoltán)