ORBÁN KORA

Leírás

E kötet nem egyszerűen politikai portré és nem is hagyományos rendszerleírás. Két kortárs politológus kísérlete arra, hogy történeti távlatból bemutassa, miként válhat egy versengő politikus dominánssá, majd hegemón szereplővé előbb pártjában, majd az állam vezetésében.A szerzők túllépnek a "demokrácia vagy diktatúra" vitáján, és nevet adnak a sajátos magyar berendezkedésnek, miközben feltárják, hogy a mai magyar állam nem politikai vagy történelmi kisiklás következménye, hanem tudatosan felépített hatalmi konstrukció. Olyan rendszer, amely nem egyik napról a másikra született meg, hanem választási győzelmekből, stratégiai helyezkedésekből, intézményi áttörésekből és következetesen végig vitt akaratból állt össze. A kialakított struktúra államelméleti kerete: az abszolút köztársaság.A szerzők szándéka ennek az új államelméleti kategóriának a meghatározása. Felfogásukban az abszolút köztársaság olyan állam- és jogrezsim, amelyben a szuverenitás formálisan demokratikus forrásból ered, de intézményes korlátjai fokozatosan meggyengülnek, s alkotmányos zárait a hatalom rendre feltöri akaratának akadálytalan érvényesülése érdekében.Azt a politikai tapasztalati teret és időt pedig, amelyben Magyarországon Orbán Viktor egy különleges abszolút szuverénné vált, s mint ilyen, elementárisan határozza meg a kortárs téridő kontinuumát és ennek minden irányú folyamatait, a szerzők Orbán korának nevezik.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,66 € ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A VÁLTSÁGDÍJ – 15 ÉVVEL A CÉG UTÁN

raktáron

16,52 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRISHAM, JOHN

Kiadó

GEOPEN KIADÓ

FESS AZ UJJADDAL – KARÁCSONY

raktáron

5,53 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

MINDFULNESS A GYAKORLATBAN – ÚTMUTATÓ LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

raktáron

24,17 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ORBÁN KORA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5