SZTRATÉGIKON

Leírás

A római legiók már réges-rég lehanyatlottak, dicsőségük pedig csak a legendákban élt tovább, sőt a birodalom nyugati fele is csak emlék volt csupán, amikor a Sztratégikont papírra vetették. Írója a saját vállán érezte a súlyos római örökséget, de egyúttal tisztán látta azokat a kihívásokat is, amelyeket a korszak hadművészete állított elé. Helyesen ismerte fel, hogy ebben a változásokkal terhelt időszakban a túlélés egyetlen záloga a hadseregben rejlik, amelynek újabb reformja a Keletrómai Birodalom túlélésének feltétele. Ez az ember, aki talán maga Maurikiosz császár (582–602) volt, művelt és praktikus katona lévén úgy tartotta helyesnek, ha lefekteti azokat a hadügyi alapelveket, amelyek a haderők megújításához kellenek, és továbbadja azt a szerteágazó tudást, amelyet saját karrierje során halmozott fel, megkönnyítve így azoknak az életét – ahogy ő fogalmazott –, akik a jövőben majd hadvezetéssel szeretnének foglalkozni. Megírta tehát a Sztratégikont, a keletrómai taktikai irodalom első magas szintű értekezését, amely nemcsak a birodalom későbbi taktikusainak, hanem a 17. század nyugati katonai gondolkodóinak is nagy hasznára vált, a jelen kötetben pedig először olvasható teljes terjedelmében magyarul.Fordította: Kató Péter, Kákóczki Balázs

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,54 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ZSERBÓ 2. – A HÁBORÚ TENGERÉN

raktáron

19,50 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KARÁDY ANNA

Kiadó

GAMMA KIADÓ

A BABAHÁZ ŐREI – GABBY’S DOLLHOUSE

raktáron

6,96 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

NYÁRI TOLLFORGATÓ – FOGLALKOZTATÓ ÓVODÁSOKNAK

raktáron

4,72 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A BOROSTYÁN HÁRFA

raktáron

13,86 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARÁTH KATALIN

Kiadó

GABO KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZTRATÉGIKON” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5