HÁLÓ 4. – TEOLÓGIAI TANÁROK 1-2.

Leírás

Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról – 1945–1990Az egyházunk állambiztonsági érintettségét kutató tényfeltáró bizottság létrejöttének huszadik évfordulójára jelenik meg e súlyos és fajsúlyos kötetpár, amely módszertanának sokrétűségét és alaposságát tekintve talán még felül is múlja a sorozat korábbi darabjait. A professzorok munkaadója, az Evangélikus Teológiai Akadémia oktatási és tudományos intézmény volt, ahogy napjainkban jogutódja, az Evangélikus Hittudományi Egyetem is az. Felelős a lelkészutánpótlás neveléséért, szellemi horizontjának alakításáért. A kötetben leírt korszak teológiai hallgatói közül sokan még ma is szolgáló lelkészek, akiknek személyes emlékei is fűződnek a kötet szereplőihez, egykori tanáraikhoz. Tudományos tevékenységével ugyanakkor az intézmény fontos szerepet játszott abban, hogy egyházunk miként viszonyuljon a kommunista Magyarország ideológiai és politikai elvárásaihoz, találja meg a modus vivendit – gyakran súlyos lelkiismereti vívódások, emberi konfliktusok közepette. Erények és gyarlóságok különös elegyével találkozhat az olvasó, miközben kirajzolódik előtte a 20. század Magyarországának sokszor abszurdba hajló mindennapi valósága. Nem könnyű olvasmány – az érintettek rokonainak, hozzátartozóinak különösen nem. Ezért fontos, hogy e kötetekben ők is kommentálták a tanulmányokat. Ítélkezni ma sem akar senki, a múltra vonatkozó tudás és az önreflexió lehetősége ugyanakkor a rendszerváltozás után harmincöt évvel is segíthet megérteni a máig ható folyamatokat, közösségi mintázatokat.Prőhle Gergely

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,72  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BANKSY-UNOFFICIAL

raktáron

28,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MATTANZA, ALESSANDRA

Kiadó

GABO KIADÓ

ÍGY NŐJÖN RAJTUNK A FŰ

raktáron

14,10  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CUPSA, AUGUSTIN

Kiadó

GONDOLAT KIADÓ

A BONBONLÁNY

raktáron

10,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FINLAY, LINDA

Kiadó

IPC KÖNYVKIADÓ

ÁGAIN MEGTART

raktáron

8,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LUZSICZA ISTVÁN

Kiadó

MAGYAR NAPLÓ KIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HÁLÓ 4. – TEOLÓGIAI TANÁROK 1-2.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5