A DERŰ MÁGIÁJA

Leírás

DERŰ. De jó kis szó ez!„Ott fönn a derűs ég, valami tiszta, fényes nagyszerűség.” (Kosztolányi Dezső)Jó ideje életcélomul tűztem ki, hogy derűs idős ember szeretnék lenni. Olyan, akiben ott van a belső béke és elégedettség állapota, akiből mindvégig árad az élet- és emberszeretet, az életöröm. Vagyis aki élvezi az életét.De hogyan lehet eljutni a derűhöz, főleg most, amikor a világban minden téren óriási a feszültség? No, ez érdekel engem! Ha te is erre törekszel, kedves olvasó, ebben a könyvben átadom neked mindazt, amire így, kezdő derűs idősként, illetve önmagán sok éve dolgozó, tudatos emberként eddig rájöttem, és amit célul tűztem ki magam elé. Mert célkitűzések, célok nélkül biztos, hogy nem lehet napfényesen megöregedni, sőt, még élni sem.Igyekeztem minden szinten, síkon átadni azt az életszemléletet, beleszőve egy kis játékosságot is (ami az élet sava-borsa), és persze konkrét gyakorlatokat, technikákat is bemutatok, amelyek nekem már most segítettek, segítenek abban, hogy derűs legyek.Nem vagyok szakember, csak kíváncsi és szorgalmas. No meg már most derűs is. Úgyhogy végül is ezt a könyvet kortól függetlenül mindazoknak szeretettel ajánlom, akiket érdekel a derű, az egészség és önmaguk ismerete, szeretete.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,69 € ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZÉTHULLÁS

raktáron

18,03 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BINGE, NICHOLAS

Kiadó

AGAVE KÖNYVEK KFT.

A MACSKAKAS – VIDÁM TÖRTÉNETEK A NAPSÜTÖTTE TANYÁRÓL

raktáron

16,55 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HOECKER, BERNHARD, MÜHLENFELS EVA VON

Kiadó

CARTA TEEN KIADÓ

ÁLLATOK A HÁZ KÖRÜL – BAMBINOLÜK

raktáron

3,90 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

EMILY – A SZÍV VÁLASZTÁSA

raktáron

11,15 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MONTGOMERY LUCY MAUD

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A DERŰ MÁGIÁJA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5