MEDER – KISREGÉNY

Leírás

„A következő két hétben mindennap bementem. Apámmal sose beszéltünk olyan keveset, mint abban a két hétben. Nem tudom hova tenni a mai napig azt az időszakot. Néha azt gondolom, hogy gyenge voltam, hagytam apámat meglógni egy egyszavas sajnálommal és egy olcsó, giccses sírással. Ebbe egészen bele tudom spannolni magam, csak mászkálok este a lakásban, alattam nyikorog a padló, dühöngök, a magam módján. Máskor meg nem tudok nem örülni ennek a két hétnek, már majdnem elmosolyodok bele, és érzem, ahogy átjár valami régi szépség. Hogy apám nem akarta végigmondani a mondókáját, és csak voltunk, léteztünk egymás mellett, mindenféle beszéd nélkül.”A 2050-es évek elején járunk, a világ forró, a Duna és a Balaton kiszáradtak, a társadalom funkcionál, de soha nem látott uram-bátyám viszonyok között. A fiú, Gerzson, emlékei közt bolyongva próbálja apja örökségét feldolgozni. Miközben a régmúlt világ termékei és jóléte már rég eltűntek, apja mondatai mindenhova követik. A kisregény egy fiú gyászát, elfojtott haragját, különc apjához való viszonyát meséli el, és azt, hogy miként fog hozzánk állni a következő generáció, ha élhetetlen bolygót hagyunk hátra nekik.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,70 € ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ UTOLSÓ RUHA PÁRIZSBÓL

raktáron

11,93 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BEER, JADE

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

AZ ELTŰNT THURÓCZY NYOMÁBAN

raktáron

8,32 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FARKAS GÁBOR FARKAS

Kiadó

ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR

FEHÉR KÖPENY, VÖRÖS KABÁT – LÁTHATATLAN HÁLÓZAT 1.

raktáron

11,18 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

B.L., BRIDGET

Kiadó

PITYPANG KIADÓ

PLASTIC LOVE

raktáron

10,25 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BEDŐ ZSUZSANNA

Kiadó

I.A.T. KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MEDER – KISREGÉNY” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5