AHOL A LABDA LESZ – POLITIKAI ÍRÁSOK

Leírás

"2025. március 15-én új, hetente jelentkező rovat indult a Magyar Nemzet hasábjain Ahol a labda lesz címmel. Szerzői Szájer József és G. Fodor Gábor.Ahogy a lap fogalmazott a beharangozójában, két igazi nagyágyúról van szó. „Szájer József Fidesz-alapító, a legendás Bibó-szakkollégium tagja, majd nevelőtanára, az Alaptörvény szellemi atyja, a Szabad Európa Intézet vezetője, aki három évtizeden keresztül játszott meghatározó szerepet nemcsak a magyar belpolitika frontvonalában, de az európai uniós csatatéren is. A nemzeti oldal esze, igazi totálisjátékos, aki bejátssza az egész pályát, és mély elemzéseivel gondolkodtat el mindannyiunkat az ország előtt álló kihívásokról, az Európát érintő sorskérdésekről, az önrendelkezés fontosságáról, a szabadság értelméről.G. Fodor Gábor politológus, politikai filozófus, a jobboldal szellemi hátországának fontos alakja, az Orbán-csapat tagja. Több könyvet is írt Orbán Viktor miniszterelnökről, televízióselemző- és vitaműsorok rendszeres szereplője, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója.G. Fodor szintén arra vállalkozik majd, hogy leírja: milyen meccsek várnak ránk, magyarokra, mi a tét, és hogyan győzhetünk.Mindketten észjátékosok, ismerik a játék csínját-bínját. Mindketten tudják, hogy az fog nyerni, aki több gólt rúg a végén, hogy szeme van a labdának, és oda kell érkezni, ahol a labda lesz. Ennyire egyszerű.”A kötetben a szerzők 2025. március 15. és december 31. között írt elemzései olvashatók.A kötet a XXI. Század Intézet 21 zsebkönyvsorozatának hetedik kiadványa."

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,17  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

JONAS KAUFMANN – A TENOR

raktáron

11,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VOIGHT, THOMAS

Kiadó

RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA

SZÍNEZZ ÉS JÁTSSZ PETTSONNAL ÉS FINDUSSZAL! – ISMERKEDÉS AZ ÓRÁVAL

raktáron

4,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NORDQVIST, SVEN

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

RÓKA ÉS A SARKI FÉNY

raktáron

15,30  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STRONG, JEREMY

Kiadó

PAGONY KIADÓ

LELKE MÉLYÉN SZABAD RÖPTŰ SZELLEM – LONOVICS JÓZSEF, EGY MAGYAR FŐPAP A REFORM

raktáron

8,21  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁRÁNY ZSÓFIA

Kiadó

HUN-REN BTK MŰVÉSZETTÖRTÉNETI INTÉZET

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AHOL A LABDA LESZ – POLITIKAI ÍRÁSOK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5