Nem az a kérdés, hogy lesz-e valaha is világjárvány a földön, hanem az, hogy mikor.(WHO) Az ősi sámán hitvilág ütközik a technológiai szingularitás irányába haladó világgal. (Kassai Lajos, lovasíjász nagymester, a regény legfőbb inspirálója) Ez a történet 2039-ben játszódik itt, a Kárpát-medencében, egy évvel egy világméretű ebolajárvány kirobbanása után, ami a magyar népet is jócskán megtizedelte. A városok elnéptelenedtek, a rendvédelmi szervek dezertáltak a kezelhetetlen állapotok miatt, így az utakon fosztogató, kannibalizmusra vetemedett bandák vadásznak a túlélőkre. A négy szálon futó cselekmény bemutatja egy, a jövőbeli társadalomból kiábrándult emberek alkotta, teljesen önfenntartó ökoközösség mindennapjait a Zselic lankái között található otthonukban, Új-Hunniában; a hozzájuk haza igyekvő testvéreik veszélyes és kalandos útját Dél-Magyarországon keresztül; egy észak-magyarországi hologram-vezető jövőbeli terveit az új-hunokkal; illetve egy eszelős exzsoldos és brigádja brutális módszereit, ahogy próbálják túlélni a járványt követő anarchiát.Ebben a nem éppen hagyományosnak mondható sci-fi kalandregényben a nem túl távoli jövőben, a súlyos fejlődési csapdában vergődő emberiség világméretű gazdasági és egészségügyi problémákkal küzd, melyből kiutat egy kis közösség mutat, ahol újraéled őseink élete és hitvilága, mindez megfűszerezve némi misztikummal.Hogy mennyire tud majd mindezekkel azonosulni a kedves olvasó, azt a fantáziájára bízom P. G.
SZEFIROT
13,22 € ÁFA-t tartalmazza
VÖRÖS MAGNUS - A PROSPERO URA
12,12 € ÁFA-t tartalmazza
ÚJ-HUNNIA 2039 – ŐSÖK ÚTJÁN
Leírás
Kategóriák: FANTASY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
9,13 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
16
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
CSOÓRI SÁNDOR ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI III. – KÖLTŐI BEÉRKEZÉS 1980-1989
Értékelés: 0 / 5
raktáron
10,48 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ÚJ-HUNNIA 2039 – ŐSÖK ÚTJÁN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.