AZ ÖRDÖG ÖLELÉSÉBEN

Leírás

„Érzi, hogy valami mocorog benne. Nyújtózkodik, ágaskodik a démon. Felébredt a hosszú alvás után, és most áldozatra les. Vissza kell fognia, különben baj lesz.”Egy nő Firenzébe érkezik, ahol találkozik egy férfival, és hamarosan egymásba szeretnek. Nem telik el sok idő, és mindketten hűtlenné válnak. A nő egyre inkább meg van győződve arról, hogy nem csupán egy erőszakos emberrel van dolga: a férfiban egy démon lakozik – ahogy benne is. Az ördög ölelésében felemelő, nyugtalanító és meglepően humoros, kíméletlenül pontos leírást ad a bántalmazó kapcsolatok világáról. Veszedelmesen sötét és misztikus történet, amely lélegzetelállító utazásra hív az ember legsötétebb énjébe.Lina Wolff svéd prózaíró és műfordító. Valenciában és Madridban töltött évei alatt kezdett el novellákat írni. Első regénye, a Bret Easton Ellis és más kutyák elnyerte a Vi magazin fiatal tehetségeknek járó irodalmi díját, és felkerült a svéd állami rádió Év Legjobb Regénye díjának rövidlistájára is. Műveit, köztük Az ördög ölelésében-t, háromszor jelölték a rangos August-díjra. A Poliglott szeretők 2016-ban, a Hullák, akiket elültetünk 2025-ben díjra váltotta a jelölést. Ezzel a győzelemmel Wolff olyan szerzőkhöz csatlakozott, mint Kerstin Ekman és Per Olov Enquist, akik szintén kétszer vehették át az elismerést. A Park Kiadónál megjelent: Poliglott szeretők (2024)

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,66  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HISZEM, MERT KÉPTELENSÉG – TÉNYEK ÉS TANÚK

raktáron

21,34  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÉCS IMRE

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

PÁLCIKAKUTYA ÉS A TACO

raktáron

9,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WATSON, TOM

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

OLASZ GASZTRONÓMIAI SZÓTÁR

raktáron

12,89  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ÁGNES BÁNHIDI AGNESONI

Kiadó

TINTA KÖNYVKIADÓ

HULLÁMZÓ HORIZONT

raktáron

14,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GARACZI LÁSZLÓ-NAGY ILDIKÓ NOÉMI

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ ÖRDÖG ÖLELÉSÉBEN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5