KÁOSZ

Leírás

„Hívhatjuk ezt megkésett kapuzárási pániknak, de eldöntöttem, hogy ami kevéske időm ezen a bolygón maradt, mások szolgálatának szentelem. Tudom, manapság már nem divat lelki társakról beszélni, de egy olyan szerelem után, ami nekünk jutott Peterrel, a veszteség elfeledésére tett minden erőfeszítés céltalan. Élőhalott vagyok, évek óta bátran viselt nyomorúságommal, lehorgonyozva a „nem olyan rossz ez” szélcsendes öblében.Mi mást tehetnék? Felszabadítom azokat, akik nem is tudják, hogy rabságban senyvednek. Segítek nekik megnyomni a katapult gombját. Ez az egyik olvasat.A másik? Elhintem a káosz magvát.”A Nílus partján álló, kissé megkopott luxusszálló törzsvendége, a nyolcvanegy éves özvegy, Maggie Burkhardt kényszeresen szereti rendbe tenni mások életét. Emiatt kellett gyorsan eltűnnie előző, svájci szállodájából is. De itt, Egyiptomban, a forró szaharai nap alatt ő csak az az aranyos idős hölgy a 309-es szobából. Egy reggel azonban Maggie új érkezőket szúr ki a recepción: egy gyásztól sújtott fiatalasszonyt és annak nyolcéves fiát, Ottót. Maggie igyekszik felkarolni őket. Ám miközben megpróbál a család részévé válni, hamar rá kell ébrednie, Ottóban méltó ellenfélre talál: a vézna kisfiú és a minden hájjal megkent idős asszony vérfagyasztó játszmába kezd…„Ez a thriller tökéletes választás a White Lotus rajongói számára.” – People„A gonoszság zseniális ábrázolása. Ördögien szórakoztató történet két felejthetetlen ellenféllel a középpontban. Agatha Christie óta senki sem ábrázolta ilyen hitelesen, milyen aljasságra lehet képes egy igen idős és egy igen fiatal ember.” – Lucy Foley„Christopher Bollen már jó ideje jelentős szereplője az irodalmi thrillerek világának, de ez a könyv bebetonozza a helyét a legjobbak között.” – Literary Hub „A Káosz élvezetes, gonosz és zseniális – a korról és a hatalomról, illetve két könyörtelen és lenyűgöző elme küzdelméről szól. Az első oldaltól kezdve magával ragadott, és nem eresztett.” – Katie Kitamura „A Káosz sötét humoral átszőtt, feszült pszichológiai thriller, amely egy lepusztult luxusszállodában játszódik a Nílus partján. A fekete humor, a lassan örvénylő megszállottság és a meglepő rivalizálás elegye Hitchcock legjobb történeteinek szellemét idézi: az első pillanattól magával rántja az olvasót, és nem engedi el egészen a nyugtalanító fináléig. Az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb krimije.” – CrimeReads

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,65  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK VÁZLATA FÖLDRAJZBÓL (KÖZÉP- ÉS EMELT SZINTEN) 2024

raktáron

12,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HORVÁTH CSABA, SÁRINÉ DR. GÁL ERZSÉBET

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

PROTOKOLL AZ ÉLETEM

raktáron

13,86  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÖRÖG IBOLYA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

NEXUS – AZ INFORMÁCIÓS HÁLOZATOK RÖVID TÖRTÉNETE A KŐKORSZAKTÓL AZ MI-IG.

raktáron

22,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARARI, YUVAL NOAH

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

KICSIMACKÓ A NAGYMAMÁNÁL

raktáron

11,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VADADI ADRIENN

Kiadó

PAGONY KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KÁOSZ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5