KÉPZELT GAZDAGSÁGUNK SZÉTOLVAD

Leírás

A kötet a szerző – túlnyomórészt az elmúlt tizenöt évben született – közgazdaság-történeti tanulmányaiból ad válogatást. „A legtöbb, amit az ökonómia eszmetörténetével foglalkozó szerző magától várhat, az az, ha sikerül valamelyest érzékeltetnie, hogy a múltbeli gondolkodás összetettebb, gazdagabb annál, mint ami általában fennmarad, és amit általában tudnak róla. […] Az első három tanulmány közös főcím alatt szerepel, amit témájuk rokonsága indokol: a tulipánmánia és a South Sea Company története mindmáig hivatkozott (és vitatott) korai példái a piaci buborékoknak. A kötet címében idézett mondat is e társaság közgyűlésén hangzott el 1720 szeptemberében, amikor is a részvényesek a részvényárak korábbi, féléves szárnyalása után hasonlóan gyors zuhanással szembesültek. A második részben olvasható írások közül három – legalább részben – a vállalkozó alakjának közös témájához kapcsolódik; a többi tanulmány eltérő eszmetörténeti narratívákat vizsgál.”* Madarász Aladár a közgazdaságtan elmélet- és eszmetörténetével foglalkozik. Tanított a Rajk László Szakkollégiumban, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Central European Universityn és a Budapesti Közgazdaságtudományi (majd Corvinus) Egyetemen, ahol 2011-től egyetemi magántanár.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,85  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A HIDROGÉN AVAGY MIÉRT ÍRUNK A HIDROGÉNRŐL?

raktáron

82,93  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOLNÁR SZABOLCS-DR. MÉSZÁROS VIRÁG

Kiadó

PUBLIO

CSODAPIRULA – AZ ÚJ SÚLYCSÖKKENTŐ GYÓGYSZEREK LENYŰGÖZŐ ELŐNYEI ÉS AGGASZTÓ KOCK

raktáron

15,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARI, JOHANN

Kiadó

GABO KIADÓ

A SZEKRÉNYBABA

raktáron

11,33  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSŐKE KITTI

Kiadó

CSŐKE KITTI

A TEMESVÁRI LÁNY – ANYUVAL AZ ÉLET

raktáron

13,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHÄFFER ERZSÉBET

Kiadó

CENTRAL KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KÉPZELT GAZDAGSÁGUNK SZÉTOLVAD” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5