NYITOTT SZÍNHÁZ

Leírás

Az 1960-as, 70-es évek meghatározó amatőr színháza volt a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpad, amely nemcsak a saját korában fejtett ki jelentős hatást, hanem a magyar színháztörténet megkerülhetetlen részévé is vált. Azt a színházi (és társadalmi) progressziót képviselte, amely hiányzott a korszakból. Épp ezért kísérte mind a rendező, mind a társulat munkáját sokféle konfliktus. Az együttes 50 éve mutatta be leghíresebb előadását, a Petőfi-rockot. Fél évszázad elteltével érdemes számba venni a társulat örökségét. Erre a feladatra vállalkozott Nánay István. A Selinunte Kiadó által most megjelentetett könyve 60-as évek elejétől a 70-es évek végéig tekinti át Paál István, illetve a Szegedi Egyetemi Színpad történetét – kiemelve azt a bő fél évtizednyi időszakot, amikor Szegeden olyan színháztörténeti jelentőségű előadások születtek, mint például az Örök Elektra, a Stációk, a Petőfi-rock vagy a Kőműves Kelemen. Paál István és társulata az akkor mainstreammel szemben egy „forradalmi avantgárd” színházi formációt hozott létre. Olyan „nyitott színházat”, amelyben a magyar színi hagyományokat ötvözte Jerzy Grotowski szent és szegény színházi koncepciójával meg az amerikai és a nyugat-európai politikai színház szemléletével.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

17,22  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MADAM DÁVID

raktáron

16,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REJTŐ JENŐ

Kiadó

ERDÉLYI SZALON KFT.

PSZICHOFITNESS – GYERMEKEKNEK, SZÜLŐKNEK ÉS NEVELŐKNEK

raktáron

11,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BAGDY EMŐKE

Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

FELHŐK FÖLÖTT KÉK AZ ÉG

raktáron

9,43  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VÖRÖS VALENTIN

Kiadó

PUBLIO

KÉSZÜLÜNK AZ ISKOLÁRA – MY TIME MACHINE – ANGOL (ÓVODÁSOKNAK MATRICÁKKAL)

raktáron

4,98  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NYITOTT SZÍNHÁZ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5