A KÁRPÁT-MEDENCE 50 SZÍNES MADARA

Leírás

Az ember régóta éles szemmel figyeli a madarakat; hiszen sokak vélekedése szerint a természet legkedvesebb gyermekei. Herman Ottó írja: „A madarak az anyatermészet legvonzóbb, a röpülés tulajdonságánál fogva irigylésre méltó lényei.” Madarakkal erdőben, mezőn, folyók és tavak mentén, parkok fáin, bokrain találkozhatunk. Csodálattal nézzük kecses repülésüket, példát veszünk szorgoskodásukról, amint művészi fészküket megalkotják, és tojásaikat kiköltik. Bámulatba ejt bennünket, amint a fiókákat fáradhatatlanul etetik a szülők. A természetet kedvesen tölti be a madarak – sokszor messze hangzó – éneke. Az évről évre visszatérő vándormadarak – a gólyák, a fecskék – szülőhelyhez való ragaszkodása csodálatra méltó. A madarak kitartása a hosszú vándorút során mindenkiből elismerést vált ki.A Kárpát-medence 50 színes madara című kiadvány a nagyközönség számára készült, célja, hogy gyönyörködtessen és segítse a környezetünkben élő madarak megismerését és felismerését. A kiadványban fellelhető ötven kép művészien, ugyanakkor valósághűen mutatja be azokat a színpompás madarakat, melyekkel kis szerencsével, türelemmel bármelyikünk találkozhat.A képek mellett megtaláljuk a madarak rövid leírását is. Megtudhatjuk többek között az adott madár főbb jellemzőit: hol él, mivel táplálkozik, általában hány tojást rak, miként neveli fiókáit. Információt kapunk továbbá az egyes madarak szaknyelvi és népnyelvi neveinek eredetéről, valamint énekükről, hangjukról.Bátran állíthatjuk, hogy a természetben nincs még egy olyan teremtés, amely a vele foglalkozónak olyan mélységes és bensőséges örömet tudna szerezni, mint a madár. Ezért is ajánljuk jó szívvel kiadványunkat minden madárkedvelőnek.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,88  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

REPEDÉSEK

raktáron

7,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GERE NÓRA

Kiadó

ELŐRETOLT HELYŐRSÉG ÍRÓAKADÉMIA

ÚJJÁSZÜLETŐK – NEMVÁLTOZTATÓ ÉLETTÖRTÉNETEK

raktáron

10,73  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VIDRA SZABÓ FERENC – HŐS GÁBOR

Kiadó

APOSZTRÓF KIADÓ

EGY MAJDNEM TÖKÉLETES FÉRFI MESÉI

raktáron

5,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TEPLY TAMÁS

Kiadó

NOVELLA KÖNYVKIADÓI ÉS KÖNYVKER. KFT.

SORS-DÖNTŐ

raktáron

15,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STEEL, ELLA

Kiadó

MAGÁNKIADÁS

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A KÁRPÁT-MEDENCE 50 SZÍNES MADARA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5