JÚLIA SZÉP LEÁNY

Leírás

„Legyen magyar, legyen erdélyi, legyen egyetemes!” – így fogalmazta meg elvárásait az erdélyi magyar íróközösség felé a múlt század harmincas éveiben az erdélyi magyar színjátszás feltámasztására létrejött kolozsvári Thália Rt. Valljuk meg: nagy kihívás ez egy drámaíró számára! A tehetségekben nem szűkölködő helikoni írónemzedék azonban fényesen kiállta a próbát: Tamási Áron, Hunyady Sándor, Bánffy Miklós, Kós Károly és más, jeles erdélyi szerzők művei sorra sikert arattak mind az erdélyi, mind az anyaországi színpadokon.E sorba illeszkednek Nyirő József ekkortájt született színművei. Életében bemutatott mindhárom drámája – Júlia szép leány, Jézusfaragó ember és Az új haza – zajos sikert ért el, utóbbi kettő a Nemzeti Színház színpadán is. Nyirő drámái az életmű szerves részét képezik, hiszen ugyanannak a hagyománynak a „kivirágzásai”, amely remek prózai műveinek is fundamentumát képezik. E fundamentumot pedig a székely népélet, a székely mentalitás, a hagyományok és mítoszok alkotják. Drámaíróként azonban – s bizonyára nem véletlenül – szenvedésekkel teli emigrációs éveiben jutott a csúcsra A Megfeszített és A Próféta megírásával. Ezek bemutatása mindmáig a magyar színházi szakma törlesztésre váró adóssága…Bár színművek leginkább a színpadon „élnek”, bátran ajánljuk e kötetet olvasásra is, hiszen Nyirő Józsefből a drámáiban is minduntalan előjön a vérbeli elbeszélő, így olvasmányként ugyanúgy teljes értékű élvezetet nyújtanak.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,34  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BOGYÓ, BABÓCA ÉS BARÁTAIK

raktáron

4,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARTOS ERIKA

Kiadó

PAGONY KIADÓ

ESZTER HAGYATÉKA ÉS HÁROM KISREGÉNY

raktáron

15,34  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÁRAI SÁNDOR

Kiadó

HELIKON KIADÓ

TÖRTÉNETEK A REMÉNYRŐL – INSPIRÁCIÓ A MINDENNAPOKRA

raktáron

10,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MORRIS, HEATHER

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

MACSKÁK – ISMERJ MEG MINÉL TÖBB MACSKAFAJTÁT!

raktáron

4,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÉCZI ZOLTÁN

Kiadó

PANNON LITERATÚRA KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„JÚLIA SZÉP LEÁNY” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5