Zilahy Ágnes író, szerkesztő és nem utolsósorban háziasszony volt. Teleky Sándor gróf Petőfi barátja, emigrációja idején jeles gasztronómussá lett hajdani 1848-as honvédtiszt javaslatára kezdett szakácskönyvírásba. Az akkoriban kapható néhány, külföldi művekből fordított és összeollózott kötet helyett egy olyan könyvet akart írni, amelynek minden receptjét saját maga is elkészítette. Olyan szakácskönyvet, amely a hagyományos magyar konyhakultúrát foglalja össze. Világos, részletes receptleírásaival az volt a célja, hogy az is főzhessen belőle egy ebédet, akinek soha főzőkanál nem volt a kezében. *** A könyv szerkesztése során arra törekedtünk, hogy egy ma is használható szakácskönyv kerüljön az olvasók kezébe. Megtartottuk az eredeti nyelvezetet, de a helyesírást a maihoz igazítottuk a könnyebb olvashatóság érdekében. A régies vagy tájnyelvi szavak megértését pedig egy szótár segíti. A Valódi magyar szakácskönyv az Alinea Kiadó régi szakácskönyveket bemutató sorozatában jelenik meg, ugyanúgy, mint Cziffray István Magyar Nemzeti Szakácskönyve, Németh Zsuzsána Magyar szakácskönyve, Simai Kristóf Körmöcbányán lejegyzett XVIII. század végi kéziratos szakácskönyvének első nyomtatott kiadása és az Erdélyi konyha Kolozsvári szakácskönyv című műve.
TŰZOLTÓ TOMI ÉSZPÖRGETŐJE
1,83 € ÁFA-t tartalmazza
A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL - ALIEN
8,45 € ÁFA-t tartalmazza
VALÓDI MAGYAR SZAKÁCSKÖNYV
Leírás
Kategóriák: SZAKÁCSKÖNYV
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
8,32 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
19
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
A NEGYEDIK KOR – OKOS ROBOTOK, TUDATOS SZÁMÍTÓGÉPEK ÉS AZ EMBERISÉG JÖVŐJE
Értékelés: 0 / 5
raktáron
12,63 € ÁFA-t tartalmazza
A GÉP, AMI A BÖLCSŐT RINGATJA – TECHNOLÓGIA ÉS AZ EMBERISÉG SORSA A XXI. SZÁZAD
Értékelés: 0 / 5
raktáron
19,70 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„VALÓDI MAGYAR SZAKÁCSKÖNYV” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.