KAPIRGÁLÓKÖNYV

Az imamalom egyhangúságával szajkózunk mindenféle áhítatos bölcsességet, magától értetődőnek vett, vitán felül álló hittételeket és hatékonynak gondolt varázsformulákat „ezeréves határokról”, „őshonos mangalicáról”, „a magyar gondolkodás mellérendelő jellegéről” és hasonlókról. Kulturális emlékezetünk is erre a rugóra jár: Shakespeare, ugyebár, „mindent tudott az emberről”, Mozart „a zene egyetemes zsenije” volt (sőt „Krisztusa” – evvel az utóbbi hittétellel Csajkovszkij állt elő). Pedig ha ezeknek a szóvirágoknak a tövénél megkapirgáljuk a talajt, gyakran valami egészen más fordul ki a napvilágra: kiderül, hogy valójában semmi sem (egészen) úgy van, ahogy gondoljuk, hogy valójában – Karinthy Frigyes szavait idézve – „minden másképpen van”, mint hinni szeretnénk.A negyven-egynéhány írás mindenfélével foglalkozik, de mindig szem előtt tartotta a Magyar Narancsban 2009 és 2016 között megjelent Kapirgáló című sorozat nyitányában idézett Karinthy-maximát. Igen, minden másképpen van. Mindent rosszul tudunk, mindenre rosszul emlékszünk (egyénileg és kollektíven egyaránt), semmi sem úgy történt, ahogy véljük, s (jószerivel) minden igazságunknak az ellentéte az igaz (már amennyire tudható egyáltalán az igazság bármiről).