A FÜGGÖNY

Saját bevallása szerint hazájának 1968-as szovjet lerohanása ébresztette fel Milan Kunderában, az utóbb Párizsba emigráló és sok éve már csak franciául alkotó világhírű cseh íróban az Európa-nosztalgiát. Ez a nosztalgia újra meg újra felsejlik a Kundera-regényekben, és alighanem belőle fakad Kunderának az egyik legnagyobb európai kultúrkincs, a négy évszázados múltú regény művészete iránti szenvedélyes érdeklődése is.Kundera nem teoretikusként, hanem vizsgálódásai tárgyát fáradhatatlanul gyakorló regényszerzőként vall minden nagyképűségtől mentes, rendkívül élvezetes stílusban a mesterségéről. Ebben a legújabb könyvében, A regény művészeté-nek fonalát véve fel újra, a regény születésének körülményeit, valamint azt vizsgálja, hogy a huszadik század nagy modern áramlatai (különös tekintettel Kafkára, Brochra, Musilra, Carlos Fuentesre, Gabriel Garcia Márquezre) mi újat hoztak Cervantes és Rabelais hajdani regénytechnikájához képest.A világot függöny takarja. „Legendákból szőtt varázsfüggöny”, az „előértelmezések” függönye. Ezt a függönyt rántotta le Cervantes, amikor útjára indította Don Quijotét, és vele együtt az európai regényt. A mai Európa mintha távolodni látszana kissé a regényhagyomány Európájától. Annál fontosabb – értjük meg Kunderát olvasva -, hogy ma se feledjük, mi e hagyomány lényege. A függönylerántó gesztus. A tisztánlátás.