NÉMETORSZÁG FÉKRE LÉP

Leírás

Németország nélkül nem létezhet közös Európa, s ha Németország gyengélkedik, az Európai Unió sem veheti fel a versenyt az Egyesült Államokkal vagy Kínával. A könyv bemutatja, hogyan lett az ország Európa beteg emberéből a kontinens vezető hatalma, majd miként kezdte újra elveszteni pozícióit a globális erőtérben. Berlinnek súlyos politikai, gazdasági és társadalmi gondokkal kell megküzdenie. Egyre erősebbé válik a szélsőjobboldali AfD. Bár a kereszténydemokrata Friedrich Merz még kancellárrá választása előtt azt ígérte, megfelezi az AfD támogatottágát, ennek épp az ellenkezője történik: már nemcsak Kelet-Németországban, hanem több nyugati tartományban is egyre erősebb a populista párt.A gazdaság is válságtüneteket mutat, komoly árat kell fizetni a korábbi vezetők naivitásáért, akik Vlagyimir Putyint hiteles partnernek, az energiahordozók megbízható szállítójának tartották. Az exportorientált gazdaság ékköve, az autóipar is krízisbe került a kínai rivális felemelkedése miatt. A társadalom megosztott, a lakáshiányt, a két országrész közötti ellentéteket nem tudták orvosolni, s egyre nagyobb a hiány a szakképzett munkaerőből.Gazdasági reformok, katonai újjáépítés, külpolitikai lavírozás – a tét Németország újraértelmezett szerepe a XXI. századi Európában. A könyvben arra keressük a választ, sikerül-e Berlinnek újra rátalálnia a helyes útra.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,85  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A SZÜLETÉS MISZTÉRIUMA

raktáron

10,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSÁSZÁR K. ÉVA

Kiadó

KÖNYV GURU

AZ ESEMÉNY

raktáron

10,27  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ERNAUX, ANNIE

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

EMBERI JÁTSZMÁK

raktáron

13,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BERNE, ERIC

Kiadó

GABO KIADÓ

ÁLOMPOR A HOLDON

raktáron

10,50  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZÉLES-HORVÁTH ANNA

Kiadó

PHOENIX LIBRARY

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NÉMETORSZÁG FÉKRE LÉP” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5