MADÁRHATÁROZÓ – ÁTDOLGOZOTT, ÚJ KIADÁS 2024

Leírás

Átdolgozott, új kiadás 2024A Madárhatározó a Magyarországon, Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten megfigyelhető madárfajok átfogó kézikönyve. Kezdő és tapasztalt madármegfigyelők számára egyaránt alapműnek számít. A magyar piacon már 21 éve folyamatosan jelen lévő könyv új, átdolgozott, bővített kiadásában – a legfrissebb kutatási és rendszerezési eredményekkel összhangban – újabb tudományos nevek módosultak. Emellett a magyarországi madárfajok gyakorisági kódjainak frissítésére is sor került.•A kötet több mint 900 különböző fajt és számos alfajt tárgyal áttekinthető rendszerezésben, részletesen. Ez azt jelenti, hogy a világ madárfajainak közel egytizedéről szó esik benne.•A precízen szerkesztett szövegek ismertetik az egyes fajok testméretét, élőhelyét, elterjedését, határozóbélyegeit, alfajait és hangját.•A mintegy 200 képoldalon több mint 3500 madárfestmény mutatja be, hogy nemétől, korától, elterjedésétől és az évszaktól függően miképpen változik egy-egy faj megjelenése. Az illusztrációk a madarakat esetenként jellegzetes környezetükben is szemléltetik.•A képtáblákon a madarak fontos bélyegeit kiemelő nyilak és képaláírások segítik a könnyebb eligazodást.•Az elterjedési térképek tájékoztatnak a költő- és telelőterületekről, valamint a vonulási útvonalakról is.A Madárhatározót, melyet három elismert, világjáró ornitológus írt és illusztrált, a világ egyik legjobb kézikönyvének tartják. A madarak iránt érdeklődők ugyanolyan elmaradhatatlan kelléke, mint a távcső.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

41,98  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EZ A NŐ

raktáron

22,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MALPAS, JODI ELLEN

Kiadó

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ

ANDRIS ÉS A FEHÉR DÉMON

raktáron

7,07  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARTOS FELICIÁN

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZÉPSÉG ÉS EGÉSZSÉG

raktáron

11,56  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

YOYO BOOKS

BROKEN BONDS – ELSZAKÍTOTT KÖTELÉKEK – ÉLFESTETT

raktáron

18,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BREE, J.

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MADÁRHATÁROZÓ – ÁTDOLGOZOTT, ÚJ KIADÁS 2024” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5