ÚJRA BŰBÁJOS

Leírás

Belladonna Blackthorn még nem veszítette el a varázserejét… de már jó ideje nem is érezte igazán.Belle teljesen kiégett. Nem elég, hogy titkolnia kell boszorkányságát a külvilág előtt, de szeretett munkahelyét, a Lunar könyesboltot is meg kell védenie saját, elviselhetetlen tulajdonosától, aki hozzá nem értésével egyre biztosabban sodorja a csőd felé. Nagy a teher Belle vállán, így a mágiája tökéletesítése a legutolsó dolog, ami éppen foglalkoztatja.Ám amikor harmincadik születésnapján a boszorkányok gyülekezete magához hívatja, és próba elé állítja, amely eldönti, méltó-e még a boszorkányságra, kiderül: ha nem találja meg újra a varázserejét, örökre elveszítheti azt. Egy hónap áll rendelkezésére, hogy helyrehozza a dolgait, azonban a jelek arra utalnak, hogy egy sötét erő munkálkodik ellene. Belle-nek minden segítségre szüksége lesz – a körülötte lévő nőktől, a nagymamája szellemétől, egy váratlan mentorfigurától, és még egy (bosszantóan jóképű) őrzőtől is, aki felesküdött rá, hogy megvédi…Lucy Jane Wood regénye felemelő történet az önszeretet erejéről, valamint a családról, amit magunk választunk, miközben egy lassan kibontakozó románccal is vár – az Újra bűbájos hamisítatlan lélekmelengető olvasmány a hűvösebb őszi napokra.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,54 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KUKUCS, NYUSZIKA! – BÚJÓCSKÁZÓ ÁLLATOK (INTERAKTÍV TAPIKÖNYV NYITHATÓ FÜLEKKEL)

raktáron

13,95 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCHUGH, AMY

Kiadó

CSENGŐKERT KÖNYVKIADÓ

ÉRETTSÉGI MINTATÉTELEK ANGOL NYELVBŐL -80 KÖZÉPSZINTŰ TÉTEL 2024.

raktáron

13,02 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BATÁR ANIKÓ, DR. BATÁR LEVENTE

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT. 2

ÖRÖKRE

raktáron

11,63 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TÍMÁR GÁBOR

Kiadó

KORNÉTÁS KIADÓ KFT

HATVAN ÉV ÖT TÉTELBEN – ÁGH ISTVÁN BESZÉLGETÉSE DOMOKOS MÁTYÁSSAL

raktáron

8,97 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ÁGH ISTVÁN, DOMOKOS MÁTYÁS

Kiadó

NAP KIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÚJRA BŰBÁJOS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5