TÓTÉK – HELIKON ZSEBKÖNYVEK 89.

Leírás

A Tóték című kisregény – az Egyperces novellák mellett – Örkény István (1912-1979) legismertebb és legjellegzetesebb műve. A könyv alakban először 1967-ben megjelent rövid, alig százoldalas írásban a szerző az abszurd és a groteszk csúcsait ostromolja – nem véletlen, hogy a kisregény, illetve az abból készült színpadi adaptáció nem egy mondata szállóigévé vált. ("Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?") Igaz, ez nem egyedül Örkény érdeme, hiszen a történet alapján Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre főszereplésével készült, Isten hozta, őrnagy úr című, 1969-es Fábri Zoltán-film nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Tótékat az egész ország megismerje. A Tóték drámaváltozatát nagy sikerrel játszották külföldön is, többek között franciául is bemutatták, s az előadás 1971-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. Kétségtelen, hogy Örkény e remekműve meg is érdemelte ezt a díjat, hiszen benne olyan mondatok követik egymást, mint ez: "Kedves Mariska, ha esetleg egy pópának öltözött öregasszony lépes mézet akarna sóra cserélni, legyen szíves, lövesse főbe." vagy ez: "Még senki se szökött meg azért, mert szájában (kizárólag elővigyázatossági okokból) egy zseblámpát tartott."

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,45  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉLETTERVEZŐ

raktáron

7,81  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KAMENYICZKI NÓRA

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

NYOMOZNI HÍV SHERLOCCO – AZ EZÜSTÁLARCOS LEGENDÁJA

raktáron

9,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STILTON, GERONIMO

Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

A HALHATATLANSÁG VESSZŐKOSARAI

raktáron

5,13  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MIRTSE ZSUZSA

Kiadó

ORPHEUSZ KIADÓI KFT.

ANYÁM A LÓBAN AVAGY BEVEZETÉS A MEGÖREGEDÉSBE

raktáron

7,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

URBÁN GYULA

Kiadó

PÜSKI KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TÓTÉK – HELIKON ZSEBKÖNYVEK 89.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5