NŐK A HÁTORSZÁGBAN

Leírás

A második világháborúban résztvevő nemzetek számára a háborús erőfeszítés az egész társadalomra hatással volt. Számos területen hozott változást, de az egyik legnagyobb fordulat vitathatatlanul a nők társadalmi szerepének felértékelődése volt. Többek között ekkor változott meg alapjaiban a nőkről kialakult kép: a háziasszonyokból dolgozók lettek. A háborúban a távollévő férfiak helyett nők milliói dolgoztak a gyárakban, és vállaltak szolgálatot a hadseregekben, ugyanakkor eleget kellett tenniük tradicionális feladataiknak is: fenn kellett tartaniuk a háztartásukat és gondoskodniuk kellett gyermekeikről, miközben teljes munkaidőben dolgoztak. Mindemellett háborús időkben a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb csoportját alkották, akiket a megélhetésért vívott magányos küzdelem mellett egyszerre fenyegetett a hadműveleti területeken átvonuló csapatok zabrálása, a kényszermunka réme, vagy éppen az ellenség legyőzését (is) szimbolizáló aktusok, a női test ellen elkövetett abúzusok számtalan fajtája: többek között a nők tömeges megerőszakolása, prostitúcióra kényszerítése, nácik általi sterilizálása.A kötetben húsz lebilincselő és feszültséggel teli tanulmány olvasható, melyekben a nők második világháború alatti sorsának, szerepeinek fény- és árnyoldalai egyaránt megmutatkoznak. A számos egyéni történet és kisebb-nagyobb nőcsoportokat érintő témák (női kollaboráció, álorvosi kísérletek, bábák szerepe, egyesületi tevékenységek, embermentés, stb.) bemutatásával sajátos női túlélési stratégiák vagy éppen egyetemes emberi válaszok tárulnak fel az olvasó előtt a férfiak által uralt háborús világban.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,82  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

THE SERPENT AND THE WINGS OF NIGHT – A KÍGYÓ ÉS AZ ÉJ SZÁRNYAI – ÉLDEKORÁLT

raktáron

19,46  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BROADBENT, CLARISSA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

A SZERETET 12 KÉRDÉSE

raktáron

13,83  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ADIZES, TOPAZ

Kiadó

EZEREGY KÖNYVKIADÓ

MÉLYSÉGEK ÉS MAGASSÁGOK

raktáron

19,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BINDER CEYGO, ALFONSO

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

A HÉTFEJŰ TÜNDÉR

raktáron

12,47  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LÁZÁR ERVIN

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NŐK A HÁTORSZÁGBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5