KLEOPÁTRA, A NÍLUS KIRÁLYNŐJE

Leírás

A Kalandozások a történelemben sorozat kötetei múltunk egy-egy korszakának eseményeit mutatják be, valós szereplők lélegzetelállító és olykor hátborzongató kalandjain keresztül. Alig hinnéd, hogy a történelem ilyen kalandos és izgalmas is lehet!Az ifjú Kleopátra a világ leggazdagabb dinasztiájának sarjaként egész életében dicsőségről és hódításról álmodott. Amikor sikeresen legyőzi testvéreit az egyiptomi fáraó címéért vívott harcban, biztos benne, hogy az isteneknek nagy tervei vannak vele. Otthona, Alexandria a tudomány fellegvára, ő pedig kiemelkedik környezetéből eleganciájával, páratlan nyelvtudásával, világszerte irigyelt függetlenségével. Ekkor azonban a főváros kikötőjébe bevitorlázik Julius Caesar hadiflottája, és Egyiptom sorsa hirtelen kiszámíthatatlan fordulatokat vesz…Dominic Sandbrook minden idők leghíresebb királynőjét követi a nyüzsgő Rómába, majd Antonius oldalán a Földközi-tengerre, porfelhős sivatagi hadjáratokba – egészen egy kígyómarásig, ami megváltoztatta a történelem menetét.A Kalandozások a történelemben sorozat a 21. századi gyerekek számára eleveníti meg a múltat. A történetek minden részletükben legalább olyan rettenetesen izgalmasak, mint Harry Potter kalandjai. A különbség csak annyi, hogy ezek az események valóban megtörténtek…

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,99  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MÁR MEGINT

raktáron

14,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JANIKOVSZKY ÉVA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

TÉL – ÉVSZAKOK

raktáron

12,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KNAUSGARD, KARL OVE

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

HALÁL CAPRIN

raktáron

13,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DE LA MOTTE, ANDERS-DE LA MOTTE, ANETTE

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

SZINDBÁD AMERIKÁBAN

raktáron

19,53  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSABAI LÁSZLÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KLEOPÁTRA, A NÍLUS KIRÁLYNŐJE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5