NYÁRI TITKOK

Leírás

Két forró nyár, két sorsfordító titok1998. június. A huszonhét éves Cat Coombs vergődik. Londonban él, újságíró, és durvánbulizik. Amikor megismerkedik igazi apjával, akiről addig mit sem tudott, olyan hibákat követel, amelyekért súlyos árat fizet – elveszíti azoknak a nőknek a reményteljes barátságát, akikéletében először tárt karokkal fogadták. És ettől kezdve minden megváltozik.2014. június. Cat elégtételt akar adni azoknak, akiknek fájdalmat okozott. ElhatározásaNantucketbe, a gyönyörű New England-i szigetre viszi, hiszen még mindig ott élnek azok anők, akiket egykor a családjának nevezett. Ámde nem tudja, hogy nekik, az apja törvényeslányainak, a féltestvéreinek is megvannak a maguk titkai. Amikor pedig a múlt ütközik ajelennel, Cat kénytelen szembenézni élete legsötétebb dolgaival, és leleplezni valakibosszúszomját.Felemelő, és megindító történet egy fiatal nő küzdelméről önmagával, az alkohollal és a kapcsolatteremtéssel.Jane Green, a világ egyik legnépszerűbb írónője az első oldalaktól magával ragad, és szenvedélyes érzelmi utazásra visz a lélegzetelállító befejezésig."Nagy tisztelője vagyok Jane Greennek.Igazán lebilincselő olvasmány."Marian Keyes"Jane Green a női irodalom királynője."Glamour"Gyengéd, szellemes, csípős, és bölcs."Sophie Kinsella

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,69  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

WINNETOU 1. – OLD SHATTERHAND – HANGOSKÖNYV

raktáron

7,72  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

MASHATNAK MÉG MINDIG KÉK AZ ÉG

raktáron

3,08  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MIKLÓS GERGELY

Kiadó

QUÓTA BT.

ZULEJKA KINYITJA A SZEMÉT

raktáron

19,73  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JAHINA, GUZEL

Kiadó

HELIKON KIADÓ

FOGD A SAJÁT KEZED! – ÚT ÖNMAGUNKHOZ

raktáron

13,53  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SPIELBERGERNÉ NATONEK GABRIELLA

Kiadó

K.A.S KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NYÁRI TITKOK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5