TANÍTÁS A ZENÉRŐL

Leírás

"A zene bennünk van természettől fogva, olyannyira, hogy még ha akarnánk, se tudnák meglenni zene nélkül." A Tanítás a zenéről (De institutione musica) erre hivatkozva invitálja meg az olvasót az útra, melynek célja az antik görög zeneelmélet elsajátítása – latin nyelven. A tárgyalt tudásanyag a mű keletkezésekor, az ókor és a középkor fordulóján közel kilencszáz éves múltra tekint vissza, és további kilencszáz évig ez volt az első számú forrás a zeneelmélet-írók számára, szerzője pedig a legfőbb autoritás. Boethius (kb. 480-526) az előkelő római, a keresztény teológus és újplatonikus filozófus, akit az osztrogót Theodorik császár főtisztségviselőjévé emel, majd börtönbe vet és kivégeztet, korai művében a hét szabad művészet tudásrendszerében tárgyalja a musicát, a négy matematikai tudomány, a quadrivium, a magasabb tudáshoz vezető négyesút egyikeként. Az értekezés a fő hangsúlyt a számokban testet öltő püthagoreus zeneelméletre helyezi, emellett az Arisztotelész-tanítvány Arisztoxenosz (Kr. e. 4. sz.), valamint a földrajztudós-csillagász Ptolemaiosz (Kr. u. 2. sz.) zeneelméleti nézetei is szóba kerülnek. Az egyik fő attrakció a mérőrúddal ellátott egyhúros zeneelméleti instrumentum, az ún. kanón beosztásának ismertetése, kiegészítve a görög hanglejegyzésben használt jelekkel, a tetrakhordokra épülő hangrendszerből levezetve és a görög modális hangsorokba illesztve. A Tanítás filozofikus igényű bevezetője a forrása a muzsika (musica) sok helyen visszaköszönő hármas felosztásának: humana, mundana, instrumentalis. A mű első teljes magyar fordítását tartja a kezében az olvasó.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,13  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TÖRTÉNETEK MÁTYÁS KIRÁLYRÓL – DIA

raktáron

6,53  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

DIAFILMGYÁRTÓ

MIRE A FÁK MEGNŐNEK – A KASTÉLY ÁRNYÉKÁBAN

raktáron

13,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WASS ALBERT

Kiadó

ERDÉLYI SZALON KFT.

SÓVÁRGÁS

raktáron

7,15  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GLAZOVA, JELENA

Kiadó

PRAE KIADÓ

KITKA BENCE MADAGASZKÁRON

raktáron

13,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SOTO, DIANA

Kiadó

SCOLAR KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TANÍTÁS A ZENÉRŐL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5