VAD VÍZ

Leírás

"A média óránként figyelmeztette New York lakosságát az Ophelia hurrikán közeledtére, de a legtöbben közönyösen reagáltak a hírre, abban bízva, hogy úgysem ismétlődhet meg az öt évvel korábbi eset, amikor a Sandy letarolta a várost.Így gondolja ezt a Londonban élő Ellen is, aki édesanyját készül meglátogatni New Yorkban, s ebben a hiszemben utasítja el az evakuálást Ellen édesanyja, Grace is. Ezek után csoda-e, ha két egyetemista, Peter és Ben, puszta kalandvágyból úgy határoz: nem hagyják el hatodik emeleti lakásukat, mert oda úgysem törhet be a víz, inkább az ablakból követik a hurrikán útját. Sörről és fánkról gondoskodtak a túléléshez – mi kellhet még? Ám az Ophelia mégis lecsap a városra, és emberi sorsok változnak meg visszafordíthatatlanul. Ellent és Grace-t ugyan kimenti az áradatból egy rendőrségi mentőcsónak, de Grace-nek mindene oda lett, 74 évesen kell új otthont teremtenie, Ellennek pedig még azzal is most kell szembesülnie, hogy férje évek óta csalja, és válni akar.A két egyetemista fiú későn szánja el magát a menekülésre, s egyiküket a halálba sodorja a rohanó áradat, a „szerencsés” pedig kis híján belepusztul barátja elvesztésébe és a lelkifurdalásba.De az élet rejtélyei kiszámíthatatlanok, mert bármilyen pokoli volt is a hurrikán, sokak számára végül mégis áldást jelentett, hiszen esélyt adott egy új, emberibb életre, igazabb szerelemre."

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,30 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A NAGY CSODA

raktáron

15,32 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ARDONE, VIOLA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

FERENC JÓZSEF IFJÚKORI NAPLÓ 1839-1848

raktáron

15,57 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ERDÉLYI SZALON KFT.

A FIATALODÁS TUDOMÁNYA

raktáron

13,90 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

YOUNG, SERGEY

Kiadó

JAFFA KIADÓ

20 ÉV AZ EURÓPAI UNIÓBAN – MAGYARORSZÁG UNIÓS TAGSÁGÁNAK KÖZPOLITIKAI MÉRLEGE

raktáron

13,79 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÍRÓ-NAGY ANDRÁS – MEDVE-BÁLINT GERGŐ

Kiadó

OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VAD VÍZ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5