A TÖRÖK HITVILÁG

Leírás

„Volt isten, vagy voltak istenek az ótörök időkben?” – teszi fel a meghatározó kérdést a kötet egyik tanulmánya. A török mitológia kutatása egészen a közelmúltig elhanyagolt területe volt a tudománynak, és most először született olyan átfogó igényű munka, amely részletekbe menően mutatja be az ősi török mitológiát. A szerzők véget kívánnak vetni a terminológiai problémáknak, és rendszerezett módon dolgozzák fel a török mitológiát és a régi török hitvilágot. Álláspontjuk szerint a törökök egyistenhívők voltak, és ebből nézőpontból kiindulva vizsgálják a mitológiai szövegekben szereplő „panteon, istenek, istennők, istenszerű lények, félistenek” stb. kifejezések helyes, illetve helytelen értelmezését. A könyv bevezetést és hét fejezetet tartalmaz. Ha az itt olvasható írások különálló cikknek tűnnek is, közvetetten mind összefüggenek. A régi török hitvilág bemutatása számunkra, magyarok számára kiemelten fontos, hiszen a honfoglalás előtti intenzív magyar-török érintkezések folytán olyan hasonlóságokra és párhuzamokra bukkanhatunk, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy tisztábban lássuk őseink hitvilágát, hiedelmeit és gondolkodásmódját.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,17  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KŐÓRA – HAGYATÉK

raktáron

14,14  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KONRÁD GYÖRGY

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

BAKANCSLISTA – KASTÉLYOK, VÁRAK, KÚRIÁK (TITKOK, TÁRGYAK, TÖRTÉNETEK)

raktáron

27,62  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOCSIS, NOÉMI

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

KUKUCS KÖNYVEK – KI VOLT AZ?

raktáron

9,19  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

A VISSZAFORGATOTT IDŐ

raktáron

7,56  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PETŐCZ ANDRÁS

Kiadó

TISZATÁJ ALAPITVÁNY

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A TÖRÖK HITVILÁG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5