MEDIÁCIÓ MINDENKINEK MAGYARORSZÁGON

Leírás

A két részből álló könyv első egysége egy mediációs módszertani fejezet, amely ötvözi Béatrice Blohorn-Brenneur bírói és mediátori hivatása során szerzett sokéves tapasztalatait. A második rész hazai szerzője a mediáció magyarországi jogi környezetét mutatja be, melyben az író gyakorlati példákkal is megvilágítja a mediáció alkalmazhatóságát a peres eljárás előtt és alatt. A szerzők célja az olvasók széles rétegének megszólításával a mediáció ethoszának erősítése, a mediációs eljárás szerepének és jelentőségének a hangsúlyozása a konfliktusaink rendezésében a peres eljárással szemben. Mindenkihez szólnak: azokhoz, akik már részt vettek mediációs eljárásban; továbbá akik még csak hallottak róla; valamint azokhoz is, akik még nem találkoztak a vitarendezés ezen alternatív formájával. Valamennyiünk – a jogkereső polgár és a mediációs eljárás meghonosításáért munkálkodó szakemberek – számára egyaránt fontos, hogy tudatosítsák: érdemes munkálkodnunk az emberi és a társadalmi kapcsolatok épségének megőrzésén, ezért csakis békés megoldásokat szabad választanunk a konfliktusaink rendezéséhez, melyek a vitázó feleket nem vesztéshez, hanem győzelemhez juttatják.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,51  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FUTBALL AKADÉMIA 5. – ZSENIÁLIS SZÜLINAP

raktáron

13,81  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARGIL, IRENE – SCHLÜTER, ANDREAS

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

PEPE A BÖLCSIBEN

raktáron

9,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VADADI ADRIENN

Kiadó

PAGONY KIADÓ

ZSEBTERAPEUTA – A PSZICHOLÓGUSOD, AKI MINDENHOVÁ ELKÍSÉR

raktáron

16,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ZIMMERMAN, ANNIE DR.

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

PONS 5 PERCES KOREAI OLVASMÁNYOK

raktáron

11,13  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DOMINIC BUTLER-MOON-EY SONG

Kiadó

RAABE TANÁCSADÓ ÉS KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MEDIÁCIÓ MINDENKINEK MAGYARORSZÁGON” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5