A ZSIDÓ SORS ÉS A ZENE

„Ez a könyv minden bizonnyal nem született volna meg a nélkül a varsóigettóbeli kisfiú nélkül, akinek a fényképe a szenvedés és az együttérzésmodern jelképévé vált. Ez a fiú talán a század egyik legnagyobb zenésze lettvolna, de nem volt joga az élethez. Neki ajánlom az elmúlt hét évkutatómunkájának eredményét, ezt a könyvet, amelyet a zenének az emberisorssal, azon belül is ennek a különleges, a világ minden táján szétszórtan éskisebbségben élő, újra és újra üldöztetésnek kitett népnek, a zsidóknak asorsával való kapcsolatáról írtam.”A tavaly elhunyt belga zenetudós, Franc C. Lemaire (1927–2021) könyveháromezer év kultúr- és társadalomtörténetét meséli el a zsidó zenetörténetén és zeneszerzői sorsokon keresztül, tizennégy tematikusfejezetben, érzékenyen elemzésekkel megvilágítva az adott korszakok szellemiségét, eseményeit éshangulatát.Az első fejezetek a szoros értelemben vett zsidó zenei világot: a bibliai, a szefárd és az askenázihagyomány dallamait, azok kabbalisztikus, haszid vagy jiddis változatait, valamint a gregorián énekekkelés az itáliai reneszánsz polifonikus muzsikájával való kapcsolatait mutatják be. A középkori keresztényteológia antijudaista szövegeinek és kontextusának ezután következő vizsgálata révén a szerző rámutat,hogy a nagyheti liturgia, a misztériumjátékokok, a reformáció kora után pedig a passiók, az oratóriumokés a barokk kantáták milyen mértékben járultak hozzá a zsidókkal szemben táplált ellenérzésekfenntartásához vagy a megtért zsidók kirekesztéséhez.A felvilágosodás, a zsidó asszimiláció és a nacionalizmus időszakával foglalkozó fejezetek szerteágazótémái közül érdemes kiemelni a Mendelssohn család felemelkedéséről és pusztulásáról írt részt, valamintWagner hírhedt antiszemita pamfletjének és operafiguráinak elemzését. Önálló fejezet foglalkozik aMonarchia és főként Bécs sokszínű zenei életével, amelyben a kettős identitás problémája, Mahler ésSchönberg darabjainak és útkeresésének elemzése mellett Goldmark Károly és Joachim József pályájárólis olvashatunk. A XX. századi zsidó zenével foglalkozó fejezetek témái is rendkívül gazdagok: az amerikaijiddis színház és a broadwayi musicalek világától az Auschwitz utáni vallásos zene problémáján keresztüla kortárs zenéig ível az áttekintés, amelyből nem maradhat ki a holokauszt pusztításának éskövetkezményeinek számbavétele, de az sem, hogy miként próbálták felszámolni a jiddis kultúrát asztálini Szovjetunióban.A történeti fejezeteket, amely a palesztinai és izraeli zenei élet elemzésével zárul, a 150 legjelentősebbzsidó zeneszerző és zenetörténész életrajza egészíti ki Salamone Rossitól Steve Reichig, amely nemcsupán zenetörténeti függelék, hanem megvilágító erejű a zsidó identitás és a zsidó zenesajátszerűségének tekintetében is. Utóbbi kapcsán Lemaire megállapítja, hogy „az időben és térbensokfelé bolyongó zsidó zene a kulturálisan sokszínű közeg külső hatásaival való telítődése ellenére isképes volt megőrizni egyfajta rejtélyes egységességet”.