ÚT A KEDVES(SÉG)HEZ

Leírás

Kedves nehézségekkel küzdő pár!Ha úgy érzik, hogy már mindent megpróbáltak otthon, mégsem jutnak egyről a kettőre, mert ugyanazokat a köröket futják, akkor a legjobb könyvet tartják a kezükben. Az itt leírt módszerek, ajánlások, kapaszkodók a közel 20 éves pszichológiai munkám során összegyűjtött tapasztalatokon alapulnak. Már az egyetemi éveim alatt is a krízishelyzetek felé fordultam, abba az irányba szakosodtam. Szeretem megtalálni azokat a belső erőforrásokat, amiket mozgósítva egy alapvetően egészséges ember vagy egy pár megtalálja a kiutat a látszólag kilátástalan helyzetéből és ami még ennél is fontosabb, mélyen hiszek abban, hogy ez sikerülhet. Ehhez azonban változtatásra van szükség, mégpedig mind a két oldalon. A siker kulcsa egyrészt a saját oldaldalon a változtatásra való hajlandóság, másrészt a hit, hogy a párunk tud és akar változtatni. Ha ez a kettő nincs meg, akkor nehéz segíteni. Einstein fogalmazta meg: ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel létrehoztunk egy problémát, nem tudjuk megoldani azt. A gondolkodásmód megváltoztatása szükségszerű és elkerülhetetlen. Bízom benne, hogy a könyv sorai segítenek majd ebben Önöknek is!

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,03  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A ROBOTOK BUKÁSA

raktáron

9,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BACON, LEE

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

A TÜKRÖK NÉLKÜLI HÁZ

raktáron

11,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PERKARKOVÁ, IVA

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

HAMLET- OLVASS VELÜNK! (4)

raktáron

5,64  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SHAKESPEARE, WILLIAM

Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

Ő ÉS A MACSKÁJA

raktáron

14,21  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SHINKAI, MAKOTO – NAGAKAWA, NARUKI

Kiadó

21. SZÁZAD KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÚT A KEDVES(SÉG)HEZ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5