A GONDOLKODÁS HÁBORÚI

Leírás

A mai kor demokratikus intézményei többek közt azoknak a dilemmáknak az elfojtása árán tartják fenn (és ezzel persze bizonyos értelemben gyengítik) magukat, amelyek megvilágításához nem utolsósorban azok a gondolkodók és művészek járulhatnak hozzá, akik e dilemmák előzményeire nem a demokratikus-liberális keretek között kerestek megoldásokat. Akár úgy is lehetne fogalmazni, hogy az ilyen elfojtás bizonyos értelemben immunizálta magát ezekkel a dilemmákkal szemben, vagyis mintegy önmagán belül igyekezett neutralizálni olyan kérdéseket, amelyeket olykor éppen eme belső el- szigeteltségük ruház fel romboló erővel. Ezek közé tartozhat például erőszak és igazságosság viszonyának problematikája, a reprezentáció logikájának, a gazdasági szuverenitás formáinak, a biopolitika stratégiáinak vagy a művészi autonómia eszméjének számos fontos aspektusa, továbbá egyáltalán az a kérdés, hogy közelebb juttat-e a politika az ember – a politikai állat – megértéséhez. Már csak ezért is érdemes fontolóra venni, hogy miként is lehet – ahogyan Jacques Derrida fogalmazott – „igazságossággal válaszolni az igazságtalanságra”. Kulcsár-Szabó Zoltán az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetében tanít. Legutóbbi kötete a Ráció Kiadónál: Tükörszínjátéka agyadnak. Poétikai problémák Szabó Lőrinc költészetében (2010).

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,66 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ANYAI ÖSZTÖN

raktáron

11,12 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ABEL, BARBARA

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

A VÍZTÁROZÓ

raktáron

9,71 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DUCHOVNY, DAVID

Kiadó

IPC MIRROR KIADÓ

CSODÁLATOS ÉVSZAKOK-TAVASZ – ÉRDEKES FELADATOK ÓVODÁSOKNAK

raktáron

4,73 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

OLESIA KUZO

Kiadó

MÓRA KIADÓ

VARÁZSLATOS SZÍNEZŐ ANGOL NYELVBŐL – KEZDŐ – A KÖTET

raktáron

2,22 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TÓTHNÉ FRANCIA BEÁTA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A GONDOLKODÁS HÁBORÚI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5