SZOLGÁLAT

Amikor Életem a magyar energetikáért c. könyvemet 2010-ben befejeztem, nem gondoltam arra, hogy tíz év múlva újra könyvet írok. Első könyvem amolyan számadásféle volt a rendszerváltozásban bekövetkezett közéleti eszmélésemről, „kiképzésemről”, küzdelmeimről. A nemzeti kormány megalakulása azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy most már (az energetikában is) megkezdődhet a helyreállítás és az építkezés. Kimondatlanul is bennem volt, hogy amit lehetet, azt elvégeztem. A könyv szimbolikus eseményről szóló beszámolóval zárult: az MVM székházban felavattuk Lévai András professzor úr szobrát, „nekem ez volt a rehabilitációm” – írtam, életemet – könyvem címének megfelelően – mintegy azonosítva a magyar energetikával. Csakhamar kiderült, hogy az életemben megélt rehabilitáció csak újabb küzdelmes évek bevezetője volt. A gondviselés az azóta eltelt tíz évben is szolgálatra méltatott, amit ösztönösen és boldogan vállaltam, s ehhez mindig segítséget is kaptam. Nyolcvanéves hálaadás című verses imádságom utolsó sorai eddig teljesültek: „Ügyet, mit rám bíztál, intézem, /Te adj erőt hozzá nekem./ Te tudod, hogy meddig élhetek /Használj még nyolcvan évesen.” Ennyit könyvem címéről. Amikor egy éve ismét felmerült bennem a könyvírás gondolata, akkor eszembe jutott, hogy gazdag életemben az energetikán kívül még más szolgálataim is voltak, amire az első könyvben csak utalásokat tettem. Eddigi életem nemcsak az energetika, hanem a haza szolgálatában telt el, aminek másik fontos területe a szülővárosom szolgálata, és mindezek fundamentuma a hitéletem. Ebben a könyvben ezekről is beszámolok. Annál is inkább, mert ezek létteremnek egymással is összefüggő, egymást átfedő, meghatározó részei. Ez a könyvem sem életrajz, de a könyv első és harmadik fejezete szükségszerűen tartalmaz újabb életrajzi elemeket. A könyv első része szülővárosomról szól. Közösségi és szakmai elkötelezettségem középiskolás koromhoz, a technikumi évekhez köthető. A szülői házból hozott alapokra, különleges történelmi körülmények között, több nagyszerű pedagógus életre szóló felépítményt rakott. Megtanultam, hogy a közösség iránti felelősség és az ezen alapuló áldozatos munka teheti otthonunkká létterünket, teheti hasznossá, és ez által boldoggá életünket. Megtanultam, hogy a szorítóan nehéz külső körülmények nem adnak felmentést a jót tenni, „ahogy lehet” parancsának teljesítése alól. Könyvemnek ebben a fejezetében a kanizsai technikumi csodálatos éveket és élményimet foglaltam össze, felhasználva kor- és iskolatársaim visszaemlékezéseit is.