TÜKÖRKÉPTELENSÉG

Leírás

TükörképtelenségBram Stoker Drakula című regényének újraértelmezési lehetőségei a kortárs vámpírfilmekbenSzerző: Hlavacska AndrásA vámpírfilmek alakulástörténetében a hagyománykövető darabok mellett folyamatosan jelen vannak a műfaj megújításával, újraértelmezésével kísérletező filmek. Hlavacska András monográfiája négy összehasonlító elemzésen (Vámpír a díványon, A vámpír árnyéka, Hétköznapi vámpírok, Csadoros vérszívó) keresztül mutatja meg, hogy a kortárs alternatív vámpírfilmek a zsáner megújítására törekedve hogyan találnak vissza a gyökereikhez, Bram Stoker 1897-ben megjelent Drakula című regényéhez. Egyúttal arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a 2014 után megjelent vámpírfilmek miképp szakítanak az Alkonyat fémjelezte örökséggel. Az elemzések során nem annyira a regény és a filmek cselekményei, sokkal inkább poétikai jellegzetességeik, metaforahasználatuk, narratív építkezésük, műfajtudatosságuk kerülnek a középpontba. A kiválasztott művek vonatkozásában a Tükörképtelenség kérdésfeltevése kettős: hogyan vezethet minket a kortárs vámpírfilmek mélyebb megértéséhez, ha részletekbe menően ismerjük Stoker regényét és interpretációit; s fordítva, hogyan tárják fel számunkra az alternatív vámpírfilmek a Drakula rejtett jelentésrétegeit?

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,35 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

120 EXTRA PRÄSENTATIONEN MIT LÖSUNGSBEISPIELEN

raktáron

15,00 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

LIBRO-TRADE KFT.

LOGICO PRIMO – ÉVSZAKOK

raktáron

7,48 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

AZ ÖRÖKSÉG

raktáron

16,66 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HERNGREN, MOA

Kiadó

HELIKON KIADÓ

A SZÁMŰZÖTT BÁLVÁNY

raktáron

9,96 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PINTÉR GYÖRGY

Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TÜKÖRKÉPTELENSÉG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5