KUT – KATASZTRÓFÁK UTÁN…

Leírás

"Katasztrófa. Az értelmező szótár meghatározása szerint hirtelen bekövetkező szerencsétlenség, sorscsapás. Nem véletlen, hogy a 2021-ben ötödik alkalommal megrendezett Dimenziók konferencia éppen a katasztrófák nyomában járt. Ugyanakkor tematikájából – Katasztrófák után… – már a reménykedés felhangjai szóltak. Annak reménye, hogy a COVID-19 világjárvány által előidézett krízishelyzetet a múlt részeként értelmezhetjük, a történelem narratíváinak gyógyító interpretációira bízhatjuk. A múlttá tevés jótékony aktusával beszéltünk régiekről. Katasztrófákat követő eseményekről, a járványokat, károsnak tekintett változásokat túlélt közösségek tapasztalatairól, emlékeiről és emlékezetben való megőrzésükről. Ezeket az elbeszéléseket szedtük csokorba ebben a kötetben és tárjuk az érdeklődő olvasóközönség elé. Annak reményében, hogy a konferencián elhangzott beszédünk így időtlenné válik: az olvasás révén számtalanszor feleleveníthető a fenti gyógyító szándék, elősegíthető a katasztrófák utáni gyógyulás.A kötetben szereplő tanulmányok tükrözik az interdiszciplináris konferencia-sorozatunk tudományterületeken átívelő elméleti, módszertani és tartalmi sokszínűséget hirdető célkitűzéseit, amelyek megvalósulását immáron ötödik alkalommal tette lehetővé a Dimenziók Interdiszciplináris Művelődéstörténeti Műhely (dimm.elte.hu). Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a Művelődéstörténeti Tanszék oktatóinak és doktoranduszainak jóvoltából, valamint a Természettudományi Kar Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszékének közreműködésével létező, folyamatosan megújuló közösség számára a tudományos párbeszéd biztosítása kiemelt feladat. Törekvéseink sikerének tekintjük, hogy a konferenciák előadásaiból elkészülhetett az ötödik tanulmánykötet, amellyel ismét kutatások sokaságából gyűjtött színes csokrot adhatunk az olvasó kezébe. Bár az előadásokból készített tanulmányok éppen a küzdelmes kihívások, az el nem kerülhető tragédiák megrázó világába kalauzolnak minket, egyben

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,23  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BOSZORKÁNYOK ÉVE

raktáron

14,20  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MEYER, MARGARET

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

FEHÉR LYUKAK – A HORIZONTON BELÜL

raktáron

12,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROVELLI, CARLO

Kiadó

PARK KÖNYVKIADÓ

PARNASSZUS 2025/4

raktáron

1,63  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PARNASSZUS KÖNYVEK

KÉK RÓZSA

raktáron

5,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOGNÁR STEFÁNIA

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KUT – KATASZTRÓFÁK UTÁN…” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5