KI MIT KONZERVÁLNA
KI MIT KONZERVÁLNA 9,92  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
FOTOGRÁFIÁK, FOTÓFESTMÉNYEK
FOTOGRÁFIÁK, FOTÓFESTMÉNYEK 15,76  ÁFA-t tartalmazza

ÉVÁK (SÁROSI ISTVÁN VÁLOGATOTT VERSEI)

Leírás

Különleges könyv, miután az 1980-as évek elején Pécsett bemutatott Kodály Zoltán Székelyfonójának egykori színpadra állítói működtek közre megalkotásában, vagy legalább is inspirálói, gondozói voltak annak. Az akkori rendező, Bagossy László írta az előszót és válogatta a verseket, az akkori díszlettervező Bachmann Zoltán tervezte a könyvet, amelyet az azóta elhunyt Kossuth-díjas alkotó grafikái is illusztrálnak, a versek pedig Sárosi István művei, aki a közel négy évtizeddel ezelőtti előadáshoz az eredeti mű librettóját fogalmazta át a kor nyelvére, gondolkodására. Az akkor alkotók közül többen „elmentek” már. Hevesi András, az előadás karmestere, Vidákovics Antal, akinek koreográfiájára táncolt a Baranya Táncegyüttes és a már említett Bachmann Zoltán. Irodalmi/esztétikai értékei mellett az eltávozottak okozta fájdalmat is enyhítheti ez a könyv, vigasz is ez a gyűjtemény, amiben Sárosi István mindent elmond a szerelemről, amit az említett kiváló barátokkal egykoron oly meggyőzően láttatott a tettyei romok között. Továbbá élteti a kiadvány az emlékezetet is, hiszen az azóta az eltávozott barátok (a művészeti élet egykori kiválóságai) emlékének felidézésével ismételten úgy élhetnek, úgy idéződhetnek fel ők a szívekben, mint ez a hajdan volt színpadi előadás.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,19  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BREAK ME – A BRAYSHAW-FINÁLÉ

raktáron

17,47  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BRANDY, MEAGAN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

JÉGVIRÁGOK

raktáron

6,90  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ-HUBER NIKOLETTA

Kiadó

NEWLINE KIADÓ

EINFACH GRAMMATIK

raktáron

11,70  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MX-514

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT. 2

JANE NAPLÓJA – BŰVÉSZEK

raktáron

13,62  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SIMON PÉTER

Kiadó

PUBLIO

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÉVÁK (SÁROSI ISTVÁN VÁLOGATOTT VERSEI)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5