PÉCS ÉPÍTÉSZETE TEGNAPELŐTT, TEGNAP, MA, HOLNAP

Leírás

Architecture in Pécs. Yesteryear, yesterday, Today and Tomorrow„Húsz éve annak, hogy a fővároson kívül elsőként indult egyetemi szintű építészoktatás. Ezt követte a doktori szint, tizenöt éve, amely mára meghatározó műhellyé nőtte mi magát. Itt, Pécsett, Breuer Marcell szülővárosában, a 650 éves egyetemen, Európa Kulturális Fővárosában, az ókereszténység UNESCO által listába vett bölcsőjének helyszínén, a Mecsekalján, a pezsgő város művészeti öröksége és jelene befogadta az új iskolát – az iskola pedig hagyta, hogy átszője az a közeg, amely jelene és jövője. A kerek számok még arra jók, hogy számadás is történhessen. Ha jól értjük, minek vagyunk részesei, kicsit tisztább a jövő is. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatika Karának Építész Intézetét és a Breuer Marcell doktori Iskola közösségét az évforduló még szélesebb kitekintésre motiválta. Az ezen alkalomból szervezett szakmai programok elemeként bemutatott előadás-sorozat széles spektrumú, fontos pécsi vonatkozású építészeti állomásokat tematizált, és ezzel együtt a helyi építészképzést is elhelyezte ezen a tengelyen. A rendhagyó válogatás kurátora dr. P. Szűcs Julianna volt. Az előadásokból végül könyv született. Egy értékes időszak összegzése általi inspirációból, Pécshez, a művészetekhez, az építészethez, az építészképzéssel valamilyen viszonyban állók keze által – azért, hogy szélesebb körben is megoszthassuk Pécs építészetének bizonyos szeleteit, melyekben mára a Pécsi Iskola is láthatóvá vált.”Magyar–angol nyelvű kiadványSzerkesztette: P. Szűcs Julianna és Bachmann Erzsébet

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,75  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

JÁTÉKOS MATEMATIKA 1. – KOMPETENCIAFEJLESZTŐ FELADATOK 1. OSZTÁLY – MINILÜK(KÉK)

raktáron

3,93  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LDI218

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

MAGÁNYOS ÉJSZAKA

raktáron

13,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LINK, CHARLOTTE

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

AZ ORSZÁGHÁZ MŰTÁRGYAI – ORSZÁGHÁZI SÉTÁK

raktáron

10,09  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

AZ AQUINCUMI FESTŐHÁZ ÉS AZ AQUINCUMI POLGÁRVÁROS DÉLKELETI RÉGIÓJA – THE HOUSE

raktáron

9,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KIRCHHOF ANITA-LÁNG ORSOLYA-ZSIDI PAULA-

Kiadó

PRO AQUINCO ALAPÍTVÁNY

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„PÉCS ÉPÍTÉSZETE TEGNAPELŐTT, TEGNAP, MA, HOLNAP” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5