NAPLÓ I. (1890-1920)

Leírás

A Napló – mint címe is jelzi – 1894 és 1920 közötti bejegyzéseket tartalmaz. Egy mondatban összefoglalva: a Monarchia „békebeli” időszakának, az első világháború hátországi eseményeinek, az 1916-os román betörésnek, az 1918–19-ben lezajlott forradalmaknak, az impérium-, a főhatalomváltozásnak a naplóíró szempontjai és világlátása szerint megörökített története. A bejegyzések történelmi hűséggel adják vissza a 19. század végétől a 20. század sorsfordító időszakáig a rögzített kor hangulatát és eseményeit. Fényt vetnek a marosvásárhelyi Református Kollégium, majd Kolozsvár tudományos és kulturális életére, kiemelkedő személyiségeire. Bepillanthatunk a tudományegyetem, a professzorok világába, az Egyetemi Könyvtár, az Erdélyi Múzeum levéltára, az unitárius kollégium és egyház belső életébe. A Múzeum Levéltára fejlesztésének, gyarapításának hőskorába, valamint a történelmi jelentőségű okmányok, iratok begyűjtése révén a mágnásvilág rejtekező, belső életébe. Utóbbi különösen jelentős, mivel néhány évtized múlva csak elszenesedett üszök maradt a Levéltár gondjaira nem bízott családi gyűjteményekből. Különösen magával ragadó rész az első világháború és azt követő hatalomváltozás történetének nyomon követése – egy kisebbségivé vált erdélyinek a naponta kapott hírek hatására változó hangulatának szemszögéből. Közben folyt a tudományos tevékenység, a levéltári anyagok menekítése, az egyetem, a gyűjtemények elvétele, az elkeseredett küzdelem a forrás- és kultúrkincs megmentéséért. Nemcsak írója szempontjából, a korabeli erdélyi történelem és művelődéstörténet mozgatórugóinak, összefüggéseinek megismerhetősége miatt is fontos forrás. Etikai, erkölcsi aggályok nem fogalmazódhatnak meg a naplóbejegyzések kapcsán. Nem pletykák, bizalmas magánéleti adatok sorjáznak, mert az akkori korszellem és neveltetés ezt nem tette volna lehetővé. Ez a megállapítás hatványozottan áll Kelemen Lajos puritán gondolkodásmódjára és érzelemvilágára.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,08  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A MÁSODIK NEMZEDÉK – AZ IFJÚ NICOLA

raktáron

15,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KALAPOS MIKLÓS PÉTER

Kiadó

FEKETE SAS KÖNYVKIADÓ BT.

JÁTSSZ ÉS TANULJ! – KERESS ÉS TALÁLJ!

raktáron

4,16  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

ANNE FRANK BÚJTATÓJA – SORSKÖNYVEK

raktáron

12,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GIES, MIEP – GOLD, ALISON LESLIE

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

SAINT-THIERRYI VILMOS ÉS A SZERETET

raktáron

9,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VERDEYEN, PAUL

Kiadó

BENCÉS KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NAPLÓ I. (1890-1920)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5