RECIPROK

Leírás

A regény egy kivert kutya története, aki egy beomlott ház romjai alatt rátalál Granicsári Gézára, s megmenti az életét. Granicsári 1959-ben élete sorsfordulójához érkezik: érett fejjel próbál pályát módosítani s egy szatirikus regényt ír, mely a Rákosi-érában szerzett tapasztalatait rögzíti. Átmenetileg a hatalom kegyeltjévé válik, luxuslakás, filozófusnő-feleség, barátok és hízelgők töltik ki új életét, de sokan kétlik, vajon ő maga írta-e a Fenékig tejföl című regényt? Granicsári rádöbben, hogy mindannak, amiben politikai téren és a privát életben szinte vakon hitt, már a reciprok értéke az uralkodó. Fiatalabb pályatársa, Hóka Gyuri, kéretlenül szemtanúja lesz, ahogy Granicsári megszegi a hatodik parancsolat, vagyis öl, ő pedig azzal bünteti érte, hogy a kilencedik parancsolatot áthágva, és megtorlásként felebarátja házastársával próbál – ha sikerül – szeretkezni. NYERGES ANDRÁS 1940-ben született Budapesten. Dolgozott dramaturgként (Irodalmi Színpad, Magyar Rádió), kiadói szerkesztőként (Kossuth, Móra), volt rádiókritikus (Magyar Nemzet), filmkritikus (Kritika), publicisztikai oknyomozó sorozata 1993-tól a Magyar Hírlapban („Szúrópróba”), 2004 óta az Élet és Irodalomban („Színrebontás”) jelenik meg. Voltomiglan című regénye németül két kiadásban, valamint olaszul is megjelent. A Reciprok a tizenegyedik regénye.Munkásságát 1990-ben Gábor Andor-díjjal, 2000-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2004-ben Magyar Lajos-díjjal, 2013-ban Füst Milán-díjjal ismerték el.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

5,10 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PONS 333 SZÓKÁRTYA SPANYOL KEZDŐ A1-B1

raktáron

13,76 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

RAABE TANÁCSADÓ ÉS KIADÓ KFT

A VONZÁS HATALMA

raktáron

13,83 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOLLÁR BETTI

Kiadó

MAGNÓLIA

HOUSE OF SALT AND SORROWS – SÓ ÉS BÁNAT HÁZA

raktáron

12,79 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CRAIG, ERIN A.

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

EGY KÖLTŐ AGYA

raktáron

7,67 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KABDEBÓ LÓRÁNT

Kiadó

ELŐRETOLT HELYŐRSÉG ÍRÓAKADÉMIA

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„RECIPROK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5